A Győri ETO után a második feljutó sem indul el az elsőosztályban.

Az NBII bajnoka címért a Győrrel mérkőztünk meg, kétgólos előnyünket nem sikerült megőriznünk, így osztályozón volt lehetőségünk. Ahol szintén kétgólos előnyből buktunk el, akkor már tudni lehetett, hogy az ETO bemondta az unalmast, most pedig a Szigetszentmiklós is így tett, még a másodosztályra sem neveznek be, közleményük ide kattintva olvasható.

A Futsal Hungary már tényként közli, hogy az egyik NBI-es pozíció a miénk lesz, valamint értesüléseik szerint Felipe Matos helyére új szakember érkezik Csopaki István személyében, valamint a keret megerősítse is folyamatban van már.