Előttünk pedig most itt az esély – a Ludogorec elleni selejtezős párharc előtti sajtótájékoztatón beszélt vezetőedzőnk az előttünk álló feladatról.

Szergej Rebrov

A felkészülés alatt remek munkát végeztünk, a játékosok megértették, mi az, amit elvárok tőlük. Elégedett vagyok, hiszen gyakorlatilag minden pozícióban van konkurencia, ami nagyon fontos. Ha megnézzük az előszezont, ne csak az eredményeket lássuk, mindenki a maximumot tette bele, a kapusok is így tettek – nálam nem kapus, védekezés és támadás van, hanem az egész csapat számít. A kapuskérdésben is természetesen enyém a döntő szó, persze a stáb tagjai ellátnak hasznos tanácsokkal, amelyek segítenek nekem a döntés meghozásában.

A sikeres felkészülési meccsek csak egészséges önbizalmat adhatnak nekünk, hiszen egy tétmérkőzés egészen más. Az edzőtáborok sokkal jobban sikerültek, mint legutóbb Törökországban, mindenki teljes erőbedobással dolgozott. Vannak, akik ha nem érzik, hogy ott van mögöttük egy vetélytárs, akkor kevesebbet adnak ki magukból, mert ott van bennük, hogy akkor is játszani fognak, ha nem 100%-ot teljesítenek, mert nincs más. A jó eredmények ebből is következtek, megértették a játékosok, hogy egy komoly sorozatra készülünk, nehéz ellenfelekkel szemben az európai és a magyar porondon is.

Játékosként és edzőként is van már tapasztalatom a Bajnokok Ligájában, tudom, hogyan kell felkészíteni a játékosokat, hogy a legjobb formában állhassunk ki, minden labdarúgó ebben a sorozatban szeretne játszani, a legjobb megmérettetés Európában. Most itt vagyunk, nem szabad senkinek sem megijednie ettől és a legjobbját kell nyújtania holnap és a saját játékunkra kell koncentrálnunk.

A Ludogorec nagyon jó csapat, bő a keretük, jól igazoltak, bármely posztra jól tudnak cserélni, ha egy játékost kellene kiemelnem, akkor Marcelinho lenne az, aki nagyon veszélyes, de a többi társa is szép dolgokat tud csinálni a pályán.

Nagyon fontos találkozó vár ránk, készen állunk a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája selejtezős párharcra!