Korábbi kiváló támadónkkal, Tökszivel beszélgettek pályafutásáról.

– Ön pedig ment a Fradiba. Igaz, csak két évre, de ebbe a két évbe egy bajnoki cím is belefért.
– Meg egy ezüstérem és két Magyar Kupa. Ennél sokkal többet nem hozhattunk volna össze ennyi idő alatt, pedig elhiheti, hogy az akkori lehetőségeink fényévnyire voltak a mostani FTC-étől. A két kupadöntőben, a Debrecen és a Honvéd ellen összesen három gólt rúgtam. Amúgy a Fradi mindig is különleges klub volt, akkor is, ma is, ott csak a győzelem, a bajnoki cím számít, minden más kudarc, legalábbis a szurkolók szemében.

– Ha már a kulturált viszonyoknál tartunk: egyik szenvedő alanya volt a 2003. május 30-án játszott Ferencváros–Debrecen mérkőzésnek, az utolsó bajnoki fordulóban. Mindenki a Fradi bajnoki címére számított, legfőképpen a szurkolók, aztán a 0-0-lal az MTK ölébe hullott az aranyérem. Ami utána következett, az a magyar futball történetének egyik legsötétebb fejezete. Hogyan emlékszik vissza a tömegverekedésre?
– Szeretnék sehogy sem. Nem is szívesen beszélek arról a botrányról, ha lehetne, kitörölném az emlékezetemből. Hála Istennek, ma már ilyesmi nem történhet meg. Az a meccs, sajnos, beleégett a memóriámba, de én csak a jóról akarok beszélni.

– Aztán a röpke ciprusi intermezzót követően…
– Nem az volt a pályafutásom fénypontja, jobbára rajtam kívül álló okok miatt. Eleinte mentőövnek tűnt, aztán balul sült el. De mit akart mondani?

– Hogy még egyszer visszament a Fradiba, a 2006–2007-es idényre, és ha csak a számokat nézzük, majdnem egy gól per meccses átlagot produkált.
– Az lehet, de az NB II-ben. Micsoda időszak volt az a Fradi életében! Akik manapság járnak a Groupama Arénába mérkőzésekre, el sem hinnék, hogy milyen viszonyok uralkodtak.

Teljes interjú: Magyar Nemzet