Az alsóágon folytatjuk Kanada ellen.

Férfi vízilabda, Világliga, szuperdöntő, negyeddöntő
Magyarország 10-10 (bü.: 5-6) Ausztrália
Negyedek: 2-1, 3-0, 2-4, 3-5
Fradista gólok: Gór-Nagy 1, Kállay 1

Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, VLV
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Gór-Nagy Miklós

Jól indult a mérkőzés, nagyon jól kezdtünk, és végig remekül játszottunk, a végére azonban elfogytunk, számszerűen is, és fejben is. A lebonyolítás miatt egyetlen fontos meccs van – ez volt az. Nagyon büszke vagyok a társaságra, mindent megtettünk, az pedig, hogy ez a csapat ötméteresekkel maradt csak alul egy nagyon komplett Ausztráliával szemben, véleményem szerint jó eredmény, és nem utolsósorban figyelemreméltó. Holnap azzal a Kanadával találkozunk, akitől az első napon kikaptunk, a motiváció tehát adott, hiszen igen dühösek vagyunk saját magunkra amiatt a meccs miatt, és természetesen rájuk is!

Kállay Márk

Csalódott vagyok, mert szerintem jól játszottunk ma, és megvolt a lehetőségünk, hogy a négybe menjünk. Az ausztrál csapat a végén kihasználta a megkapott emberelőnyeit, de az elején nekünk volt előnyünk, azt meg kellett volna őrizni. Az ötméterespárbajban jól teljesítettünk, viszont a végjáték már lutri, vagy bejön vagy nem – most mi maradtunk alul. Azért sajnálom, mert egy éremszerzési lehetőség lett volna, és úgy érzem, hogy eléggé összeálltunk, mint csapat.

Märcz Tamás

Úgy érzem sikerült jól felépítenünk a játékunkat, a mérkőzés elején extrém volt a védelem, tisztán és pontosan védekeztünk, rengeteget blokkoltunk és elől is jól konkretizáltuk a helyzeteinket. Ahogy ment előre a meccs, és egyre nagyobb lett a különbség a javunkra, kicsit könnyebben kapta ellenfelünk a kiállításokat és egyre inkább a nyakunkra jöttek. A negyedik negyedben is volt lehetőségünk magunk mögött tartanunk ellenfelünket, hiszen kettővel is vezettünk, de elől a jó helyzeteinket elhibáztuk, hátul pedig egyre több hiba csúszott a védelembe. Felesleges kiállításokat követtek el a játékosaink , illetve a blokkok is elmaradtak, valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem nagyon tudtam már cserélni, hiszen négy fontos játékosunk is kipontozódott. Ez most nem sikerült, de ott voltunk a végéig, nem kaptunk ki rendes játékidőben, és megvolt a lehetőségünk arra, hogy büntetőkkel nyerjünk.