Dani a ferencvárosi évek mellett a Fradi BL esélyeiről is beszélt.

– Megnyugodott?
– Én inkább azt mondanám: örülök, hogy pont került az átigazolási ügyem végére.

– Csak azért kérdeztem, mert ahogy azt látni, olvasni lehetett, eléggé érzelmes napokon van túl.
– Jól mondja, sokáig azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Nagyon szép éveket töltöttem el a Ferencvárosnál, szívszorító pillanatok voltak, amikor elköszöntem azoktól, akik fontosak voltak számomra. Tudja, hogy nem vagyok egy érzelgős típus, de még mindig sajog a szívem. Arról a szeretetről, amit a Fradi futballistájaként kaptam, álmodni sem mertem korábban. Ilyesmiben sehol nem lesz már részem.

– Hazahúzta a szíve?
– Fél éve érlelődött bennem a gondolat. Nem olyan ember vagyok, aki elégedett azzal, ha beszáll húsz percekre, vagy a meccsek hajrájában. Én játszani akarok, mert érzek magamban még annyi erőt, hogy megmutassam, tudok még segíteni, ha bíznak bennem.

– Pakson biztosan megkapja ezt a bizalmat, hiszen annak idején már innen is nagy kedvencként távozott…
– Nem ingyen kérem a bizalmat, keményen meg fogok dolgozni érte. Hazajöttem, de nem levezetni akarok, mert céljaim vannak, amikért szeretnék megharcolni.

– Elárulja, hogy mik ezek?
– Szeretnék egy olyan csapatban játszani, amelyik képes odaérni a tabella első felébe. Nem az első két helyre gondoltam, mert azt nagy valószínűséggel hosszú időre kibérelte magának a Ferencváros és a Vidi, de az első ötbe mindenképpen. Aztán, ha van egy kis szerencsénk, akár lehetünk negyedikek, vagy harmadikak is.

– És akkor megint ott lehetne a csapat az Európa-ligában, ahogy annak idején?
– Szép emlékek voltak azok 2011-ben. Sosem felejtem el az andorrai Santa Coloma, a norvég Tromsö és a skót Hearts elleni meccseket, a sikereket, azt, hogy egyedüli magyar csapatként három kört is mentünk a sorozatban. Jó lenne újra átélni mindezt.

– Az Ön története olyan, mint egy mese: elindult egy fiatalember Madocsáról, egy kis faluból, akit aztán szívébe zárt a főváros, s egy egész ország.
– Fantasztikus hét évet töltöttem el a Fradiban. Megannyi szép emlékkel jöttem el, amiket soha nem fogok elfelejteni. A telt házas meccseket, a bajnoki címeket, a kupagyőzelmeket, az Újpest elleni derbiket. Azt a sok-sok szeretetet, amit a drukkerektől kaptam. Remélem, nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom, nem sok embernek adatik meg, hogy ennyien szeressék. Erről álmodni sem mertem korábban. Ezért is volt olyan nehéz elbúcsúznom…

– Ha már búcsúzkodásnál tartunk: azt tudja, hogy melyik csapatnak lőtte az utolsó gólját Fradi-mezben?
– Hogyne tudnám, a Paksnak. Nyertünk három nullára, az enyém volt a harmadik, és arra is tisztán emlékszem, hogy jobbal gurítottam a labdát a bal sarokba.

– Erre most Paksra igazolt! Nem érzi úgy, hogy van ebben valami sorsszerű?
– Lehet, hogy tényleg a sors akarta így… Ha már itt tartunk, megengedi, hogy én is kérdezzek Öntől egyet?

– Hallgatom!
– Tudja, hogy kinek lőttem az utolsó gólomat annak idején 2012-ben, paksi mezben?

– Ezt nem néztem meg, bevallom.
– A Ferencvárosnak! Négy kettőre legyőztük a Fradit, az enyém volt az első gól, a tizedik percben szereztem. Kiss Tomi kétszer is eredményes volt, a negyediket Szatmári Lóri jegyezte.

– Ha már így belejöttünk: emlékszik az elsőre is, amit Fradi-mezben rúgott?
– Hogyne emlékeznék, az ilyet nem lehet elfelejteni. A 2012/2013-as szezon hatodik fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az Egerrel. Debrecenben volt a meccs, én szereztem a másodikat.

– Minden szép és jó. Nincs semmi hiányérzete, ha visszagondol az elmúlt hét évre? Nem bánja például, hogy nem állt légiósnak, amikor az ukrán Zorja Luhanszk kereste?
– Utólag nem szoktam már ilyesmin morfondírozni. Ezt szánta nekem a sors, ennek így kellett történnie. Hálás vagyok, hogy így alakult az életem, hogy ilyen sikereket élhettem át a Ferencvárosnál.

– Az, hogy Tomiszlav Szivics lett a vezetőedző Pakson, mennyit nyomott a latba, amikor végérvényesen eldöntötte, hogy hazaigazol?
– Amikor elhatároztam, hogy visszajövök Paksra, még nem tudtam, hogy ő lesz a vezetőedző. De igazából mindegy is, bárki is az edző, igyekszem bizonyítani neki, hogy hasznára tudok lenni a csapatnak.

– Az biztos, hogy az öltözőt már hiába keresi ott, ahol volt, a régi játékostársak közül azonban még itt van jó néhány!
– Azért bízom benne, hogy megtalálom… A régi játékostársakkal pedig jó lesz újra együtt harcolni. Nem szeretnék kihagyni senkit a felsorolásból, de ha jól számolom, Szabó János, Báló Tamás, Bartha László, Gévay Zsolt és Haraszti Zsolt tagja még a keretnek. Ha valakit mégis kihagytam, attól elnézést kérek. A többiekkel pedig ellenfélként találkoztam a pályán.

– Apropó ellenfél! Mit szól hozzá, hogy a Ferencváros a bolgár Ludogorec Razgradot kapta ellenfélül a Bajnokok Ligája selejtezőjében?
– Szorítok a csapatnak, szerintem jó esélyük van a továbbjutásra. Tavaly a Vidinek sikerült elbúcsúztatnia a Ludogorecet az Európa-ligában, miért ne sikerülhetne ez a Fradinak is? Örülök neki, hogy hazai pályán kezdik a párharcot a srácok, talán belefér a felkészülés közepette, hogy ott legyek a lelátón a Groupama Arénában, mielőtt a Pakssal elutazom a szlovéniai edzőtáborba.

– Paks közel van Madocsához, ha érti, mire gondolok…
– Ha arra, amire én, akkor azt válaszolom, hogy így több edzésen tudok majd részt venni, s ez remélem, meglátszik majd az eredményességünkön a következő szezonban.

– Csalódott amiatt, hogy az idei bajnokságban csak az ötödik helyen végeztek?
– Mindig nyerni akarok, most így alakult. Az új szezonban mindenképpen szeretnénk előbbre lépni. Eddig senki sem jelezte, hogy távozni akar, úgy tudom, hogy együtt marad a csapatunk. Ráhajtunk a bajnoki címre. A négy megszerzett aranyérmünkkel mégiscsak mi vagyunk az utóbbi tíz év legeredményesebb együttese a megyei második osztályban. De igazából nem is ez a lényeg, sokkal fontosabb, hogy jó legyen a hangulat, hogy a srácok szeressenek edzésre járni – ez mindennél többet ér egy futballista számára.

forrás: teol.hu