Kétgólos előnyben várjuk a ma esti visszavágót.

Férfi futsal, NBII, rájátszás az NBI-ért, 2. mérkőzés
Győr, Magvassy-csarnok, 18.30: Győri ETO – Ferencváros
TV: Futsal Hungary

Az első mérkőzésen: 3-1 az FTC javára.

A visszavágó következik az NB II két csoportbajnoka között, ahol eldől, ki kerül fel egyenes ágon az első osztályba. A fővárosiak várhatják kedvezőbb helyzetből a mérkőzést, hiszen az első felvonáson kétgólos előnyre tettek szert. Akkor a Népligetben a Fradi dominált, és akár nagyobb arányban is nyerhetett volna, de a győrieknek is voltak komoly helyzeteik.

Ami a Fradi mellett szólhat, hogy hazai környezetben mindössze egy gólt kaptak, ami sokat számíthat a végelszámolásnál, mert arra kevés az esély, hogy maximum egy gólt szerezzenek. A 30 bajnoki meccsen ez mindössze kétszer fordult elő, igaz akkor nem is kaptak. A kérdés, hogy mekkora kerettel tudnak elutazni Győrbe, hiszen az első meccsen is hatan játszották végig a mérkőzést, ami a végére kiütközött, mert eléggé elfáradtak.

Az ETO-nál nehézséget okozhat, hogy Tama piros lapot kapott az odavágón, így biztos nem léphet pályára hétfőn este. A Győr szervezetten és taktikusan próbált játszani, és vélhetően most is így lesz. A kérdés, elegendő lehet-e a Ferencváros rutinos játékosai ellen, illetve, hogy Juanra mennyit fog játszani.

A párharc győztese feljut, míg a vesztes osztályozót játszik a Szigetszentmiklós – BME párharc győztesével.

Futsal Hungary