Légrádi Liát és Berki Nikolaszt is segíti clubunk, a jótékonysági akcióhoz bárki tud csatlakozni.

Légrádi Lia nem egy átlagos kislány, hiszen annak idején úgy döntött, a futballpályán szeretné kamatoztatni tehetségét. Csaknem egy éve azonban egy súlyos baleset következtében megváltozott az élete. A sorsát szívén viselő, Fradi-érzelmű edzője pedig mindent megtesz, hogy segíthessen a kilencéves gyermeknek. Ebből most mi is kivehetjük a részünket! A 11731001-20159577-00000000 számlaszámon pedig bármely felajánlást szívesen fogadnak. A befolyt összeggel egy autó vásárlása a cél, mellyel biztonságosan lehet szállítani Liát Magyarbóly illetve a budapesti Beteshda Gyermekkórház között.

Berki Nikolasz, a tízéves mohácsi kisfiút negyedik stádiumban lévő neuroblastomával diagnosztizáltak. Gyógykezelése több éven át tart majd, a család pedig képtelen előteremteni ennek költségeit. A Mohácsi TE 1888 korosztályos focicsapatának tagja az áttétes tumor miatt, ami a csontszöveteket is megtámadta, jelenleg járni sem tud. Pécsett kap kemoterápiát, utána nyílhat esélye a Szent László Kórházban őssejtlevételre, majd csontvelő-transzplantációra őssejtterápiával. A szikár adatok szerint húsz százalék az esélye a túlélésre, s legalább egy-két éven át tartó, fájdalmas beavatkozásokkal teli terápiával érhető el a gyógyulás. A rekordbajnok Ferencváros labdarúgói is jókívánságaikat küldik Nikonak. A kisfiú két nagy idolja, Lovrencsics Geri és Böde Dani külön is összeálltak egy rövid üdvözlés erejéig. A csapat küldött továbbá egy dedikált mezt is Nikolasznak, amely Messi Barcelona meze mellé kerül majd az ifjú futballista falán. Lovrencsics Gergő külön ajándékot is küld a kisfiúnak a közeli jövőben.

Nikot és családját az alábbi számlaszámra küldött adománnyal lehet támogatni:

Mohácsért Közalapítvány 11731070-26907488
Külföldről utaláshoz: OTPVHUHB HU32 1173 1070 2690 7488 0000 0000

Niko gyógyulását ide kattintva lehet követni.