A Felcsút elleni bajnoki után várható majd a Fradi-fieszta.

– Tizenegy pontos előnyünk van négy fordulóval a bajnokság vége előtt. Sokan már bajnoknak tekintik a csapatot. Ön mennyire tud visszafogott lenni, főként az óriási szurkolói várakozás közepette?

– Annak nagyon örülünk, hogy a szurkolóink pillanatok alatt elkapkodták a Honvéd elleni találkozó vendégjegyeit, és annak is, hogy már biztos: telt ház lesz az azt követő mérkőzésünkön, a derbin! Az sem kisebb öröm, hogy négy fordulóval a vége előtt arról beszélgetünk, milyen kevés kell a 30. bajnoki aranyhoz. Ettől függetlenül, az az első és legfontosabb, hogy legyőzzük a Honvédot, és biztos legyen a Fradi harmadik csillaga.

– Az is megeshet, hogy mire pályára lépünk a Honvéd ellen, már bajnokok vagyunk, hiszen ehhez elég, ha a Vidi nem nyer a Felcsút ellen. Nagy ünneplés várható a Hungária körúton?

– Ha matematikailag is 100 százalékossá válik szombaton az aranyérem, biztosan boldogok leszünk, és az Újpest elleni derbin már bajnokként ünnepelhetik a csapatot a szurkolók, ez nem is kérdés, de már most szeretném elmondani minden Fradi drukkernek, hogy az energiáit azért tartogassa későbbre is, mert a valódi, nagy és közös ünneplés az utolsó meccsünk után lesz. Egy igazi, éremátadásos fiesztára várunk majd mindenkit a bajnokság utolsó mérkőzését követően.

Fradi.hu