Tegnap volt 17 éve, hogy átigazolt az égi Fradiba a legendás kettes.

Frissen ültetett árvácskák és félig elégett mécsesek díszítették kedd reggel Simon Tibor sírját. Tegnap volt 17 éve, hogy életét vesztette a legenda, miután egyik szórakozóhelyen brutálisan megverték. A magyar focitársadalom rendre e napon emlékezik meg róla, a család és a barátok viszont többször is összegyűlnek az emlékhely előtt, és a zöldre festett padon idézik fel közös élményeiket.

Természetesen az évfordulón fokozottabban előjönnek az emlékek, hiszen rengetegen gondolnak az édesapámra, és én is sok üzenetet kapok – mesélte a Borsnak az egykori fradista fia, ifj. Simon Tibor. – De, ha az ember elveszíti egy ilyen fontos családtagját, nem telik el úgy nap, hogy ne jutna az eszébe.

A sírt Tibor a feleségével gondozza, de a barátok és a fradisták is rendszeresen látogatják azt. És mint ifj. Simon elmondta, a Fradira is bármikor számíthat, kapcsolatban vannak, ha bármire szüksége lenne a gondozást illetően. Bár unokája már nem ismerhette a zöld-fehérek ikonját, azt már a hat és fél éves Simon Tibor is tudja, nagyapja legenda volt.

Régi cikkeket, videókat szoktunk nézni, és Tibike már abban a korban van, hogy megérti, ki volt az ő nagyapja. Szereti a focit, illetve a vízilabdát is, az majd kiderül, melyikben lesz ügyesebb. Nem fogom erőltetni egyiket sem, a lényeg, hogy sportoljon – mondta ifj. Simon.