A MOL ellen tizenegyedik gólpasszát kiosztó ukrán szélső helyzetéről a szombaton a stadionban forgató ukrán Profutball számolt be.
Szerintük jelenleg is folyó tárgyalásokon Ivanért a Saktar továbbra is két millió eurót kér, ezt az összeget a Ferencváros nem tudja vagy nem kívánja megadni, így egy kisebb összeg mellett a továbbértékesítés bizonyos százalékát ajánljuk fel, ahogy ezt tettük többek közt Muhamed Besic esetében is annak idején. Azt is hozzáteszik, hogy a Bruges továbbra is figyelemmel követi a fejleményeket.
Aki megnézné az ukrán televízió öt perces riportját, melyben Haratin, Rebrov és Petrjak mellett Orosz Pál is megszólal:
A Ferencváros ukrán játékosa, Ivan Petrjak még korainak gondolja az ünneplést az aranyérmet illetően, de azon van csapatával, hogy minél hamarabb lezárják a bajnokságot. A szélső két honfitársáról, a maszkban játszó Ihor Haratinról és a Premier League-ben szereplő Olekszandr Zincsenkóról is beszélt.
A Mol Vidi FC elleni 4-1-es győzelmet követően az ukrán FootballHub készített interjút a Ferencváros légiósával, Ivan Petrjakkal, aki beszélt a harmincadik bajnoki cím közelségéről, a honfitárs, Ihor Haratin maszkjáról, valamint a szintén ukrán Olekszandr Zincsenkóról, aki a világ egyik legjobb csapatában, a Manchester Cityben rúgja a bőrt.
– Természetesen pozitív érzelmek töltöttek el a Vidi elleni győzelem után, őrült meccs volt. Mi szereztünk vezetést, aztán egyenlítettek, majd a kiállítás is segített nekünk, és végül okos játékkal sikerült begyűjteni a három pontot, köszönhetően a szurkolóinknak is – emlékezett vissza az ukrán szélső, majd arról is szót ejtett, hogyan viszonyulnak hozzá és Haratinhoz Budapesten az emberek. – Felismernek minket az utcán, tudják, hogy focisták vagyunk, olykor pedig közös képet is kérnek tőlünk. Általánosságban elmondható, hogy a magyarok jártasak a foci terén.
Petrjak kitért a már szinte kézben lévő bajnoki címre is, ami a klub történetében a harmincadik trófea lesz. Az ukrán szélső azonban még korainak gondolja az ünneplést, nem akar előre inni a medve bőrére. Minél hamarabb próbáljuk lezárni a bajnokságot és megszerezni a bajnoki címet – tette hozzá.
Mint ismert, Ihor Haratin a Mol Vidi FC elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján fejelt össze Davide Lanzafaméval, ami után orrtörést szenvedett, így jelenleg is csak maszkban tud pályára lépni.
– Senki sem gúnyolta emiatt. Talán csak egy kicsit… Néha én is viccelődtem rajta. Ellenkezőleg, ügyesnek tartom. Egy nagyon fontos gólt szerzett. Mindegy hogy maszkban vagy sem – folytatta Petrjak, majd az interjú végén kitért a Manchester Cityben játszó honfitársára is.
– Olekszandr Zincsenko az utóbbi időben alapemberré vált, és szinte az összes meccsen játszik. Ő egy nagyszerű példa lehet az olyan fiatal játékosok számára is, mint például én. Nem adta fel, nem tárta szét a karját az olyan nehéz pillanatokban, amikor nem jutott lehetőséghez. Szerintem a Manchester City Európa legjobb csapata, még ha most ki is estek a Bajnokok Ligájából a Tottenham ellen, az ilyen megtörténik, akárki veszíthet, de a Cityben fantasztikus játékosok játszanak. Sokat beszéltem vele a Manchester Cityről és Angliáról is, de semmi különlegeset nem mondott például Guardiola taktikai utasításairól, vagy Sterlingról. Összességében azt mondta, hogy a tréningek nagyon érdekesek és intenzívek.