Lírai levélben köszönte meg a szurkolást Clubunk.

Tisztelt szurkolónk!

Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás, írta Márai Sándor. Nekünk, Fradistáknak most az egyszer, idén, amikor 120 éves Magyarország legnépszerűbb egyesülete, a Ferencvárosi Torna Club, nos, nekünk kivételesen a cél a fontos, nem pedig az út… Az út végén a 30. bajnoki aranyérem, a harmadik csillag viselésének lehetősége vár bennünket. Most minden hárított támadás, végigvitt akció, lövési kísérlet, minden három pont, minden kis és nagy, bebombázott vagy begyűrt gól végtelenül fontos.

A csapat nevében is szeretnénk köszönetet mondani az elmúlt hónapok folyamatos és nagyszerű szurkolásáért, azért is, amikor egy kupakiesés után is zúgott a Mindent bele! Köszönjük, hogy most, amikor a csapat megfogyva lépett pályára, a Paks elleni bajnoki mérkőzésen értünk szorított az Arénában! Ez a siker is közös, együtt harcoltuk ki a három pontot és tettünk újabb lépést a céljaink felé.

Reméljük, hogy a következő, talán mindennél fontosabb következő hazai mérkőzésen, április 20-án, szombaton a nagy vetélytárs MOL-Vidi ellen ismét találkozunk a stadionban és együtt ünnepelhetjük a csapat győzelmét!

Hajrá, Fradi!

FTC