Ma indul az Európa Kupa zágrábi fináléja.

Férfi vízilabda, Európa Kupa, nyolcasdöntő, negyeddöntő
Zágráb, 15.00: Montenegró – Magyarország
TV: M4 Sport

Német Toni

Nagyon nehéz klubmeccseken vagyunk túl a Ferencvárossal, így jól jött a két és félnapos szünet, amelyet a válogatott felkészülése előtt kaptunk, pihenten kezdtem meg a munkát. Van tapasztalatom az új szabályokkal, de centerként támadásban rám kevésbé hatnak, védekezésben inkább, különben is ugyanúgy menni kell az ember felé, és el kell venni a labdát. Nehéz meccs vár ránk, ám ha mindent megteszünk, ami tőlünk telik, remélhetőleg nyerünk, mert egyértelműen a világliga nyolcasdöntőjébe jutás a célunk.

Varga Dénes

Rövid volt a felkészülés, de amit tudtunk, megtettünk és nem elsősorban a vízben, hanem szerintem fontos lépéseket tettünk a csapat egységesítése felé. Apróságok, de amit lehetett, azt most megtettük. Ettől a meccstől azt várom, hogy essünk neki a montenegrói csapatnak, játsszunk ellenük a mi maximumunk környékén, legyünk agresszívak és úgy dőljön el, hogy melyik csapat a jobb. A csapategység nem biztos, hogy mellettünk szól, lévén, hogy a Herceg Novira épül ez a csapat, és ugye, ők most jó szériát futottak, van bennük friss sikerélmény, és hozzájuk csatlakozik egy-két menő klubban légióskodó idősebb montenegrói játékos. Lehet, hogy ebben a tekintetben előttünk járnak, ezért gondoltam, hogy nekünk egy extra felvértezettség kell ahhoz, hogy nyerjünk.

Vámos Márton

Most jól érzem magam, de azért még nem „topformában”, remélem, hogy ezzel a tornával elindulok azon az úton, amin szeretném, hogy rajta legyek. Hát…, nincsenek jó tapasztalataim, mert ha megnézzük a mérleget Montenegró ellen, nem biztos, hogy felénk billen. Ennek fényében próbálunk holnap túljutni rajtuk. Az önérzetünknek is jót tenne, ha most meg tudnánk verni Montenegrót. Az utána következő meccsekkel, ugye, még nem foglalkozunk, csak erre a mérkőzésre koncentrálunk.

NS, VLV