Dávid szerint fontos lesz a hatékonyság a mai Magyar Kupa mérkőzésen.
Sigér Dávid
A Ferencvárosnak hagyományosan a támadójátéka a legnagyobb erőssége, ennek szellemében kell kifutnunk a pályára. Ezzel szemben a Vidit talán épp a védekezése emeli az átlag fölé, de meg kell oldanunk a feladatot. Az biztos, hogy nincs mire várni és óvatoskodni, neki kell menni az ellenfélnek, és minél több ziccert kialakítani. A helyzetkihasználáson múlhat a továbbjutás, mert a fehérváriak ellen vélhetően nehezebben kerülünk a kapu elé, így fontos lenne, hogy minél hatékonyabban célozzunk. Emellett a védekezésre is figyelni kell, mert a Vidi remekül kontrázik, ráadásul a szögletek és a szabadrúgások után is veszélyes – ezt a párharc első meccsén is megtapasztaltuk. Az első meccsen talán abban hibáztunk, hogy nem járattuk kellően türelmesen a labdát, kapkodtunk. Ha az ellenfél visszaáll és zártan védekezik, csak az vezethet eredményre, ha türelmesen járatjuk a labdát, és megvárjuk a megfelelő pillanatot, amikor megtaláljuk a rést. A Bajnokok Ligája mostani idénye bebizonyította, hogy nincsen lefutott párharc, és bár eszem ágában sincs a Juventushoz vagy a Manchester Unitedhez hasonlítani magunkat, a két csapat bravúros fordítása is bizonyítja, hogy a futballban bármi lehetséges.
NS




