Az Európa Kupa nyolcasdöntőjére – a szövetségi kapitány mellett játékosaink is nyilatkoztak.
Férfi vízilabda, Európa Kupa, nyolcasdöntő
Péntek – vasárnap, Zágráb
A negyeddöntőt pénteken rendezik 15 órakor játszunk Montenegróval.
Clubunkból Vogel Soma, Jansik Szilárd, Német Toni, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Varga Dénes és Vámmos Márton került be a magyar válogatott keretébe – a teljes névsort ide kattintva olvashatod.
Märcz Tamás
Öt nagyon jó edzést tudtunk tartani, kifejezetten hasznosnak éreztem ezt a három napot. Érezhető, hogy sokat fejlődtünk csapatként ennyi idő alatt is. Az utolsó edzésre jelentkezett némi fáradtság, de a záró kétkapus edzőmeccs így is roppant kemény volt. A játékosok szemmel láthatóan harcoltak a helyekért, több poszton is hasonló jó teljesítményeket láttunk. Akik kimaradtak, szintén jól teljesítettek, velük ugyanolyan erős lenne a válogatott. Akik bekerültek, semmiképpen sem kényelmesedhetnek el, hiszen ha valaki visszavesz, könnyen kikerülhet a keretből. Taktikailag sikerült előrelépnünk, kijöttek azok a hibák, amelyeknek ki kellett jönniük ilyenkor. Hogy aztán hol tartunk, arra jó választ adhat a Montenegró elleni mérkőzés, amely kiváló teszt lesz. Délután pihenőt kap a csapat, csütörtökön reggel indulunk busszal Zágrábba, ahol délután már edzünk is.
Varga Dénes
Elég sok minden foglalkoztat az eseménnyel kapcsolatban, elég, ha az új szabályokra gondolok, de nekünk csapatszinten is annyit kell még csiszolódnunk, hogy nem is tudom, mit emeljek ki. Ráadásul Montenegró az ellenfél, ellene elég rossz a mérlegünk, nagyon nehéz meccs elé nézünk. Mindkét csapat idősebb, a világkupán nem szereplő játékosainak át kell állnia. Ez egy tényező a sok közül, de talán a legkönnyebben áthidalható probléma. Az a baj, hogy nagyon sűrű a program, most a válogatottal vagyunk egy hetet, aztán a FTC-vel a Recco és a Szolnok következik. Nehéz így szétszakadni, ezért erre a hétvégére összpontosítok.
Vámos Márton
Nem vagyok csúcsformában, de dolgozom azon, hogy minél jobban játsszak. Nehéz átváltani az új szabályok szerinti játékra, még át kell állnia az agynak – az a csapat nyer, amelyik hamarabb alkalmazkodik. Nem számítanak a közelmúlt Montenegrótól elszenvedett vereségei, náluk is, nálunk is cserélődtek emberek. Az idényben először találkozunk, meg kell mutatni, hogy képesek vagyunk legyőzni őket.
MVLSZ, NS nyomán.