Bravúros eredmény az Európa Kupa torinói hatosdöntőjében a magyar válogatottól!

Női vízilabda, Európa Kupa, hatosdöntő, negyeddöntő
Magyarország 13-9 Görögország
Negyedek: 4-1, 4-3, 3-3, 2-2

Clubunk pólósai, Csabai Dóra nem lőtt gólt, de remek játékkal segítette a nemzeti csapatot.

Beszámoló: MVLSZ

Az elődöntőt ma 15 órától játsszuk Oroszországgal.

Bíró Attila

Az első alapvetés az volt, hogy feküdjön jobban nekünk a fél négyes kezdés. Köztudott, hogy ellenfelünk a késő esti meccsekhez van szokva, ezért is estünk nekik. A másik alapvetés az volt, amit az előzetesben is taglaltunk: kikapcsolni a centereiket. Megoldottunk. Ráadásul a balkezes centerüknek viszonylag hamar két személyi hibát tudtunk feltenni a táblára, így kevesebb időt is volt a vízben. A harmadik alapvetés az volt, hogy bátran játsszunk. Így történt. Felválták a játékosok a felelősséget, nem tologatták a labdát, hanem ha kellett, akkor lőttek. Kilenc játékosunk szerzett gólt, ezt jól mutatja a csapatmunkát. Több jó egyéni teljesítményt is láthattunk úgy elöl, mint hátul. Illés Annára kíváncsi voltam bekkben, nos remekül oldotta meg ő is a feladatát, és támadásban is jó volt. Gangl Edina jól védett, de valóban végigmehetnék szinte a teljes csapaton. Megfojtottuk a görögök centerjátékát a zónánkkal, ötletesen pólóztunk, így nem forgott veszélyben a győzelem. Nagy kérdés, mennyit vett ki belőlünk ez a meccs, miközben ellenfelünk pihenhetett. De ez csak minimális előnyt lehet, hiszen jó állapotban vagyunk. Az oroszok lefordulásait kell megakadályoznunk, avagy más karakterű összecsapás vár ránk. A mezőny erőssége, hogy az Európa-bajnokság első két helyezettje az ötödik-hatodik helyért játszhat itt Torinóban, avagy mindketten lemaradnak a Világliga szuperdöntőjéről. Miként a görögök szövetségi kapitánya említette, a tavaly az tavaly volt, a csapatok fejlődnek. Így tesszük mi is, ez a fő alapvetésünk.