A fiatal focista a román U21-es válogatott tagja.
A Goal információ szerint akár magyar NB I-es csapatnál is kiköthet Fülöp Lóránd, a román Botosani labdarúgója.
Értesülésünk szerint a 21 éves focista az elmúlt időszakban a Ferencváros, a MOL Vidi FC és a Puskás Akadémia érdeklődését is felkeltette.
Nem véletlen, hiszen fiatal kora ellenére 16 bajnoki meccsen 5 gólig és 2 gólpasszig jutott a jelenlegi idényben a román bajnokságban.
Fülöp román állampolgár, és pénteken meghívást kapott Románia U21-es korosztályos válogatottjába a keret spanyolországi összetartására, akik március 21-én a spanyolok, majd március 25-én a dánok ellen mérkőznek meg felkészülési találkozókon.
Ez nem kis dolog, hiszen a román U21-es válogatottat az újabb nagy generációnak tartják szomszédunknál.
Jól jelzi az erejüket, hogy a minden korosztályban igen erős portugál válogatottat kétszer is megverték.
Fülöp elsődleges posztja támadó középpályás, de otthonosan érzi magát egy kicsit feljebb tolva is.
A magyar származású fiatal tehetség esetleges Magyarországra igazolása esetén pedig az sem kizárt, hogy Fülöp végül a magyar válogatottat választaná, amennyiben neve szóba kerülne hosszú távon a magyar nemzeti tizeneggyel kapcsolatban, amelyre láttunk nemrég példát Willi Orban esetében is.
forrás: goal.com