Női pólósaink gyorsan lezárták a rájátszásos párharcot.

Női vízilabda, OBI, rájátszás
Ferencváros 15–8 Egri VK
Negyedek: 5-2, 4-3, 3-1, 3-2
Gólok: Bujka 4, Csabai 3, Mihailovic 2, Gerendás 1, Gémes 1, Huszti 1, Kövesdi 1, Muzsnay 1, Takács 1

A párharc az egyik fél hetedik megszerzett pontjáig tart, a végeredmény: 9-0 az FTC javára.

Beszámoló: Fradi.hu

Hajdú Róza

Nagyon fontos mérkőzés volt, bent vagyunk a négy között! Maximálisan felkészültünk az Eger játékából, amiket elterveztünk, végre is tudtuk hajtani. Szerintem reális a hétgólos különbség, az eleje kicsit szorosabb volt, de a második negyedben már rendesen koncentráltunk, nagyon jól játszottunk, remélem a rájátszás is ilyen jól fog sikerülni!

Béres Gergely

Gratulálok a csapatomnak, hogy sikerült behúznia ezt a mérkőzést. Nehéz meccsre számítottunk, azt gondoltuk, hogy minden mindegy alapon jön ide az Eger, hiszen nem volt veszítenivalójuk. Az elején izgalmas volt a küzdelem, a harmadik negyed elején viszont könnyű gólokat tudtunk szerezni, kinyílt az olló és magabiztosan tudtunk nyerni. Az eredmény nem reális, kicsit így túlzó lett. Köszönöm a szurkolóknak a biztatást! Mostantól készülünk az elődöntőre, remélem, hogy sikeresen tudunk szerepelni.