Horváth Ferenc szerint a második félidőben széllel szemben fociztak – Szergej Rebrov családi okok miatt nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón.

A Halitól azt kaptuk, amire számítottunk, zárt védekezés és kontrák. Az első félidőben magunknak tettük nehézzé a meccset, a saját játékunkat rontottuk el. Ennek ellenére pontrúgásból és Lanzafame villanásából is megszerezhettük volna a vezetést, Lanza gólja nem volt les a mi felvételünk szerint, ez szegénynek már a második ilyenje volt… A második félidőben felpörgettük a játékot, gyorsabban járt a labda és két gyönyörű góllal szereztük meg a győzelmet. Fontos a meccsen korán vezetést szerezni, ha ez nem megy, akkor türelemre van szükség – és ez most meg is volt ma. Király azt mondta, hogy nem kellett volna kiállítani. Nem éreztem azt, hogy Karakó minket támogatott volna, de volt olyan, hogy mi is “támadva ” éreztük magunkat, biztos így volt vele Horváth Ferenc is.

Máté Csaba

Egy nagyon jó Fradi ellen játszottunk, akik remek támadófocit tudnak produkálni. Az első félidőben jók voltunk, a másodikban széllel szemben fociztunk. Egy olyan játékost állítottak ki, aki még egy “kutyafáját” sem mondott soha. Kislányokat nevelnek a magyar bírók, aztán szembe találkozunk az albán csapatokkal. Ismerem a Gabit, nem tételezem fel, hogy jogos volt a kiállítás.

Horváth Ferenc