Ötkor kezdünk az Üllői úton. Hajrá, Fradi!

Ferencváros 2-0 Haladás
Gólok: Lovrencsics, Sigér

Vége, nagyon nehéz kötelező győzelem volt ez, sokáig tartották magukat a vendégek, büntetőt rontottunk, valamint szabályos gólt is elvettek tőlünk. De végül sikerült bedarálni az utolsó szombathelyieket, egy lépéssel közelebb vagyunk a célhoz!

90+1′ Szögletből fejelnek kapufát a vendégek, Dénes repült, ki tudja, hogy elérte volna-e, de mindegy is, nem ment be.

89′ Dini üt egy vendégpróbálkozást szögletre, bravúr volt.

85′ Szigony szerez labdát, majd lő, Rózsa kezébe, de szép jelenet volt.

83′ Cserélünk: Lanzafame helyére Szignyevics áll be.

80′ Dibusz lábbal véd nagyot, szöglet.

78′ GÓÓÓL!!!
Beíveljük a labdát a védők mögé, ahol a visszatérő Sigér érkezik és a kapuba lő, 2-0!

70′ Piros lap: Királyt reklamálásért lemegy, Rózsát cseréli be Horváth egy mezőnyjátékos helyére.

69′ GÓÓÓL!!!
Lovrencsics elé pattan a labda, Geri pedig egy nagy rakétát küld a Haladás kapuja felé, be is megy, talán meg is pattant, de kit érdekel?! 1-0!!!

65′ Isael és Gorriaran kényszerítője után Nando csúnyán fölé lő, óriási helyzet volt.

63′ Varga remek helyzetből lő szabadot, középre megy, Király kezébe.

56′ Leót buktatják az alapvonalnál, ő kap lapot…

54′ Nando ziccerben, lövését Király üti ki nagy bravúrral.

53′ Csere: Leandro váltja a megsérült Heistert. A szélre áll be Leo.

Félidő: simán vezetnünk kéne, de egyelőre nem esett gól. A hivatalos nézőszám: 7865.

45+2′ Lanzafame nullszögből ollóz Király hálójába, ezt a csodagólt is érvénytelenítik, alighanem ismét tévesen…

45′ Lanza szenzációs labdájával nem tudott kapura fordulni Roli.

41′ Sigér indul meg, buktatják vagy szerelik, majd Nandóval történt meg ugyanez, reklamál, Karakó nem fúj.

38′ Isael ment el ördögi cselekkel, de csak szöglet lett belőle, majd újabb sarokrúgás, semmi nem lesz belőlük.

36′ Varga beadása után Endi fejeli Király kezébe a labdát.

29′ Heistert kell ápolni.

26′ Varga ugratja ki Nandót, akit az alapvonalnál buktatnak/lerántanak (?) két szép csel után. Tizenegyes, Varga a végrehajtó, Király szögletre tolja nagy bravúrral… Roli először hibázik zöld-fehérben a büntetőpontról.

25′ A meccs első ziccere. Botka könnyelműen elpasszolja a labdát, amit Bamgboye fülel le, egyedül viszi Dibuszra, de nem tudja ellőni mellette, majd kisodródik, onnan is próbálkozik, azt blokkoljuk.

16′ Varga szabadja után a kipattanó Nando elé kerül, aki a rövidet célozza meg, de Király szögletre tolja a labdát.

15′ Lanza 17 méteres lövése megy csúnyán mellé.

12′ Lanza beadása után Roli előtt adódott a meccs legnagyobb helyzete, de nem ment kapura, majd veszélyesen pattogott ide-oda a labda, egyszer tizenegyesgyanú is felmerülhetett, de végül nem lett semmi a támadásból.

5′ Varga teker kapu fölé egy szabadot oldalról.

3′ Isael indul meg a kapu felé, 20-ról lő, mellé.

1′ Elkezdődött a meccs.

17:00 Előbb Himnusz, majd Novák Ilonára emlékezünk.

16:59 Koreográfia:

View this post on Instagram

Dicsőség a hősöknek! 💚❤

A post shared by Üllői Százhuszonkilenc (@ulloi129) on

16:56 A vendégek fehérben, a mieink a keresztcsíkos mezben játszanak ma este.

16:56 A mai csapat: Dibusz – Lovrencsics, Botka, Blazic, Heister – Sigér, Haratin – Varga, Gorriaran, Isael – Lanzafame

Cserék: Holczer, Takács, Böde, Leandro, Szignyevics, Bőle, Tokmac

A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport weboldala, amit csak online nézhetsz, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.