Grúz hátvédünket kérdezték a sajtócsütörtökön – beszélt többek között a sérüléséről és eddigi tapasztalatairól is.

Lasa Dvali

Egyelőre még a sétálás is a nehezemre esik. Délután [csütörtök – Peti] megyek MRI-vizsgálatra, addig nem tudom megmondani, hogy mi is a diagnózis pontosan, így azt sem, mikor játszhatok újra. Nem tudom, hogy ott tudok-e lenni a grúz válogatottnál, minden délután derül majd ki a számomra is.

Aki ismer engem, tudja, hogy utálok a padon ülni. Amikor nem játszom, pocsékul érzem magam, fiatalabb koromban ezért volt viszonylag sok klubváltásom. Olyan helyre akartam kerülni, ahol számítanak rám. A klubváltások mellékhatásaként érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam a pályán, és azon kívül is, így a korosztályomban a tapasztaltabb játékosok közé tartozom.

Nagyon jók az eddigi tapasztalataim az NBI-ről, intenzív a játék, futballozni akarnak a csapatok, sokat fejlődött a magyar foci az elmúlt években, ami jó válogatottnak és az országnak is, korábban rosszabb véleményeket hallottam róla. Lengyelországban az erős játékosok, a hosszú labdák, a birkózás jellemző, Magyarországon egy egészen más profilú klubban játszhatok, ahol a védőktől is többet várnak.

Igyekszem mindent megérteni és a pályára vinni, amit Szergej Rebrov kér tőlem, ha ez nem sikerül tökéletesen, akkor pedig azonnal javítani rajta, fejlődni benne. Minden játékos hibázik, a célom, hogy minél kevesebbszer történjen ez meg és az edzői utasítások szerint játsszak a mérkőzéseken.

Őszintén szólva láttam a TV-ben pár Haladás-meccset, és ha nem tudtam volna, hogy ők az utolsók, biztosan nem mondtam volna meg, hogy a kiesés ellen küzdenek. Magas szintű játékosaik vannak, ott van például a honfitársam, Daushvili, akit a válogatottból ismerek. Játsszák a futballt, jó formában vannak, de mi is 3 pontot szeretnénk szerezni, úgyhogy győzzön a jobb! Mindent megteszünk a bajnoki címért és azért is, hogy visszajöjjünk a kupában a hátrányból. Örülök neki, hogy erős keretünk van, a nagy konkurenciaharc miatt senki sem érezheti magát biztonságban, ez pedig jót tesz a teljesítményünknek.

A szurkolóink fantasztikusak, folyamatosan buzdítanak minket, ami sokat segít nekünk, szükségünk van rájuk, a tizenkettedik játékosunkra.

Túl nagy kirándulásokat még nem volt időm tenni Budapesten, mert edzeni és játszani érkeztem. A feleségem viszont már velem van szerencsére, de a rossz idő miatt még vele sem tudtam nagyon kimozdulni. Amit viszont eddig láttam belőle, az nagyon tetszett. A tradicionális magyar konyhával volt már szerencsém találkozni, nagyon sok étel ízlett, de a gulyás az egész egyszerűen mindent visz. Elképesztően finom.

Csakfoci, Fradi.hu, NBI.hu, Sportmenü nyomán.