Rövid összefoglaló a tegnapi Bajnokok Ligája mérkőzésről, valamint értékelések – a teljes meccset is visszanézheted.

Teljes mérkőzés: EHFtv

Bíró Blanka

Végig vezetve nyertünk, a mérkőzés nagyobb részében lendületesen, jól játszottunk, a védekezésünkkel sem volt gond. Nem volt kérdés, hogy győznünk kell, így megszereztük a harmadik helyet.

Háfra Noémi

A támadásunk a Krim ellen is remekül működött, ezt a Rosztov ellen is hoznunk kell. Védekezésben viszont mindenképpen javulnunk kell, nem kis darab játékosokkal nézünk majd szembe. Ha ebben tudunk fejlődni, nem lehet olyan nagy gondunk.

Klivinyi Kinga

A Rosztov talán egy fokkal jobb, mintha a Metzet kaptuk volna. Ambros Martín jól ismeri a magyar játékosokat, biztos nagyon jól fel fognak belőlünk készülni. De mi is ezen leszünk. Két meccset játszunk, amelyen bármi megtörténhet. Hazai pályán mindenképpen nyernünk kell, és ha idegenben úgy tudunk játszani, mint a Győr ellen, akkor bejuthatunk a final fourba.

Klujber Katrin

Nem számolgattunk, mindig nyerni szeretnénk, így most sem azon gondolkodtunk, hogy ki lesz a következő ellenfelünk győzelem vagy vereség esetén. A Rosztovot kaptuk, rá kell készülnünk, bízom benne, hogy ellene is sikeresek leszünk. Kicsit szokatlan volt a kora délutáni meccsidőpont, de nagyobb problémát nem okozott. Nagyon jól kezdtünk, és csak az első félidő közepén akadt meg kicsit a védöjátékunk. Bíró Blanka kiválóan védett. Remélem, így haladunk tovább, és sikeresek leszünk a BL-ben a folytatásban is. A csatlakozásom óta rengeteget segített az edző és a lányok, nekik is köszönhetem, hogy ilyen eredményes tudok lenni. Az európai szövetség elismerése önbizalmat és további motivációt ad, de túl sokat nem foglalkozhatok vele, mivel sorra jönnek a következő meccsek.

Elek Gábor

Néha komoly, rutinos játékosokat meghazudtoló módon tudjuk ölni az időt, ennek ma nem örültem a második félidőben, hiszen magunknak lassítottuk az iramot, ám a középdöntős szereplés miatt büszke vagyok a csapatomra. A Győr elleni két pontszerzés bevallom, kicsit minket is meglepett. Vereség nélkül hoztuk le a középdöntőt, helyenként voltak jó teljesítményeink, nagy fordításaink, megmutattunk mindent, amire képesek vagyunk. Hatalmas öröm ennyi fiatal játékossal elérni ilyen eredményeket, borzasztó nagy hitük, lelkük van és iszonyat tehetségesek. Nagyon akarnak kézilabdázók lenni, és ez igencsak pozitív jövőképet fest számunkra. Pozitív meglepetés volt számomra Tóth Nikolett, nem számítottam rá, hogy mindjárt gólt szerez. Óriási dolog, hogy nem tele gatyával ment fel a pályára, felvállalta a lövéseket, azt gondolom, nagy karrier előtt állhat.

Népszava, NS, NSO