Nem akármilyen produkciót mutatott be uruguayi játékosunk.
Az elmúlt hetekben Nando megtáltosodott és nemcsak a fantasztikus, Kisvárda elleni góljára gondolhatunk. Korábban is fáradhatatlanul és lelkesen dolgozott a középpályán, de mostanság a cselezésben és a támadásszövésben is előrelépett. No és labdaszerzésben, szombaton ebben mutatott be egy, alighanem majdhogynem egyedülálló mesterhármast, ami nem sokaknak tűnt fel, pedig nem akármilyen teljesítmény.
Az első 3 gólunk ugyanis egyaránt az ő labdaszerzésével indult. Az elsőnél Tajti lábáról lopta el a labdát, ráadásul ő is tette fel a pontot az i-re, amivel egy másik mesterhármast is bemutatott, hiszen egy héten belül harmadik Fradi-meccsén is az ő góljával szereztünk vezetést. A második gól előtt Márkvárt rossz passzát lopta el, míg a harmadik előtt a Brkovictól elpattant labdát gyűjtötte be az azt visszaszerezni készülő szerb elől.
Elsősorban az ő és Szignyevics DVTK térfelén bemutatott labdaszerzései vezettek oda, hogy sokszor a félpályát se tudták átlépni a miskolciak. Elmondható, hogy Nando megszolgálta a kezdőben visszaszerzett helyét, a középpályánk motorja lett és nagy szerepe van abban, hogy az utolsó két bajnokinkat ilyen magabiztos fölénnyel nyertük meg.