“Kis Taki” csak azt bánja, hogy a bázeli KEK-döntőn nem léphetett pályára.

Takács László arról ne­vezetes, hogy éppen soros munkahelyén mindig a maximumot nyújtja. Így volt ez Fradi-játékos korában is. Az elbontott Üllői úti stadion klubháza mögötti kakasülőn helyet foglaló Albert Flórián, Rákosi Gyula, Szűcs Lajos trióhoz rendre így rikkantott fel Monostori Károly technikai mindenes: “Flórikám, nyugodtan fordítsatok hátat a pályának, Takinál ugyanis sohasem dadog a labda.

Az a tizenöt év, amit a Fradinál lehúztam, maga volt a tökély, a beteljesült álom” – vallja a 63 éves Takács, aki középpályásként, bal oldali védőként egyaránt nagyot alkotott, 506 tétmeccse közül képtelen egyet is kiemelni, valamennyi emléke­zetes számára, hiszen zöld-fehér ikonokkal szerepelt együtt. Szeretett volna pályára lépni 1975 májusában, a Dinamo Kijev ellen 3-0-ra elvesztett bázeli KEK-döntőben, ám ott végig kispados volt.

Hát ha egyszer Dalnoki Jenő edző így döntött, mit tehettem volna?” – kérdez vissza.

Még szerencse, hogy az FTC parádés KEK-menetelése során, 1974 októberében focizott a liverpooli Anfield Roadon, ahol olyan sztárok ellen játszott az 1-1-es meccsen, mint Kevin Keegan, John Toshack és Ray Kennedy. A budapesti visszavágó 0-0-lal zárult, így az angol vörösök búcsúztatása szenzációnak számított, az akkori Liverpool ugyanis a világ egyik legjobb­ja volt.

Takács pályafutása végeztével az FTC ifjúsági együtteseinél edzősködött, ma pedig a gyulai Grosics Labdarúgó Akadémia ifjú játékosait pallérozza. A Szeged 2011–Grosics Akadémia új stadionját 2019 nyarán avatják a Tisza-partiak a Dorozsmai úti volt Napfény Kemping területén, igaz, Takács nem hiszi, hogy őt is átvezénylik edzőnek Gyuláról Szegedre.

A szegedi klubtulajdonos, Kiss-Rigó László püspök úr sokat tesz azért, hogy az NB III-ban második helyen telelt szegedi csapat a következő idényben a második vonalban szerepeljen. Majd a cél az, hogy az élvonalba verekedje magát. Ehhez persze alaposan meg kell erősíteni a játékoskeretet” – tette hozzá.

Bors