Miha sérülése után ismét készen áll a játékra.
– Rendre kezdőként várhattad a bajnokikat, az utolsó két találkozón viszont sérülés miatt nem játszhattál: várod, hogy hétvégén újra pályára léphess?
– Nyilvánvalóan csalódott voltam, hogy ki kellett hagynom mérkőzéseket, még ha nem is hosszú kihagyás várt rám. Mindenki karrierjében eljön a pillanat, hogy megsérül, de szerencsés vagyok, hiszen a hétvégén már újra játszhatok, ezúton is köszönöm a stábnak a segítséget, hogy ilyen hamar újra segíthetek a csapatnak.
– A Kisvárda ellen újra győzni tudtunk, szombaton pedig a Puskás Akadémia vár ránk. Mi kell ahhoz, hogy újra győztesen hagyjuk el a pályát?
– Nem szabad megadnunk az ellenfélnek az esélyt azzal, hogy hibázunk. Képesek vagyunk jobb játékra és kevesebb hibára, és újra magabiztosak kell, hogy legyünk. Egytől-egyig jó játékosokból áll a keretünk, és habár nem úgy jött ki a lépés az elmúlt hetekben, ahogy szerettük volna, a hétvégén egy újabb esély áll előttünk, hogy bizonyíthassunk és nyerjünk hazai pályán.
– Az elmúlt hetekben több belsővédő páros is játszott egymással: mennyire tényező ez egy találkozón, hogy ha esetleg nem a megszokott társaddal kell együttműködnöd?
– Teljesen mindegy, hogy ki van a pályán, ugyanaz a feladatunk: nem kaphatunk gólt. Egyik társ sem ugyanolyan, de mindenkivel jól működünk együtt, egy közös célért hajtunk, a győzelemért. Minden csapattársamban megbízok, mindent megtennénk egymásért, bárki is áll mellettem a belső védő pozícióban.





