A katolikus egyetem csapatában pályára lépett az első bajnokin.

Tegnap elindult az ecuadori bajnokság az Universidad Católica számára is, akik az első fordulóban a Técnico Universitario vendégei voltak. A katolikusoknál a kezdőcsapatban kapott helyet Matías Rodríguez. Mint ismert, az argentin játékost nyáron nagy reményekkel igazoltuk, de eddig finoman szólva se sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket. Ezért igazolt télen kölcsönbe Eucadorba. Az első meccsen rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet, a 4-3-3-as felállásban a baloldali szélső középpályás szerepét töltötte be.

A meccs nem indult jól Rodríguez csapata számára, hiszen hiába voltak fölényben az ellenfél szerzett vezetést, sőt egy büntetőből növelhette is volna előnyét az esélytelenebb, tavaly 10. helyen végző hazai csapat. Ez azonban kimaradt és a legutóbb 5. helyen végző quitóiak a második félidő elején egyenlítettek, majd a hajrában megszerezték a győztes gólt is.

Rodríguez a 72. percig volt a pályán, egy szép passz fűződött a nevéhez (a videón 1:47-nél), de a helyzetből csak kapufáig jutott a csapata.