Gergő a csapatkapitányi posztról és a hétvégi derbiről is beszélt.
– A szombati, Honvéd elleni meccsen első ízben vezethetted ki csapatkapitányként az együttest. Hogyan értesültél arról, hogy te fogod viselni a karszalagot?
– A mérkőzés előtt közvetlenül tudtam meg, hogy én leszek a kapitány. Nem számítottam erre, hiszen ha Böde Dani nem kezdő, akkor megvannak a helyettesei. Már az öltözőben voltunk, mikor értesültem róla, hogy a mester rám ruházta ezt a megtisztelő szerepet.
– Mit jelentett ez neked?
– Egy kis izgalom volt bennem, hiszen mégis Magyarország legnagyobb klubját kellett képviselnem. Nagy felelősség ez, de a legfontosabb, hogy megnyertük a meccset, ilyenkor nem az számít, ki a csapatkapitány, hiszen mindenkinek vezérnek kell lennie. Örülök, hogy jól kezdtük a szezont!
– Mennyire voltak újdonságok az ezzel járó plusz feladatok?
– Nem volt szokatlan, mert fiatalabb koromban már voltam csapatkapitány, még az iskolában és Budafokon is. Nem változtak sokat a dolgok, szóval képben voltam a teendőkkel.
– A találkozó előtti összekarolásnál a lelkesítő beszédet is te tartottad?
– Persze, ez a csapatkapitány feladata, ezt a pár lelkesítő mondatot nekem kellett elmondanom. Úgy látszik, mindenki értette, hiszen megnyertük a meccset. Nem kell nagy dolgokra gondolni, kicsit extázisba kellett hozni a többieket, de ezt a szurkolók is megtették.
– Menni kell azonban tovább, hiszen szombaton az Újpest elleni derbi vár ránk. Hogyan készül rá a csapat fejben és fizikálisan?
– Keményen kell dolgoznunk, hiszen idegenben sosem egyszerű derbit játszani. Nagyon fel kell készülnünk, száz százalékot, vagy még annál is többet kell nyújtanunk, és akkor sikeresen térhetünk haza Újpestről!




