A sérülések miatt, a hétvégén már be is mutatkozhat csapatunkban.

A 19 éves, 195 centi magas beálló egyelőre fél évre kölcsönbe kerül a zöld-fehérekhez, miután ezen a poszton két elsőszámú játékosunk, Debreczeni Dávid és Pordán Bálint is megsérült. Előbbinek eltört a kézközépcsontja az egyik edzésen, utóbbi pedig a Vác elleni Ligakupa-mérkőzésen Achilles-ínsérülést szenvedett. Mindketten alapemberei a védekezésnek is, így muszáj volt egy támadásban és védekezésben is bevethető játékost igazolni a szombati, Eger elleni bajnoki rajt előtt.

Tóth József a Szegedben eddig hat NB I-es bajnokit játszott, az idén meglőtte első gólját is a felnőtt csapatban, viszont kettős igazolással Algyőn is játszott. A másodosztály negyedik helyén álló együttesben ő volt az elsőszámú beálló, az idén 11 bajnokin lépett pályára.

Nagyon meglepődtem, amikor megkeresett a Ferencváros, de sokat nem gondolkoztam azon, hogy elfogadom-e az ajánlatot. Azóta alaposan utánajártam a csapatnak, megnéztem a játékoskeretet, a korábbi meccseiket, és nagyon tetszik az a filozófia, amit a klub képvisel. Remélem, hogy minél előbb be tudok illeszkedni, és hasznára tudok lenni a csapatnak” – mondta a 19 éves beálló.

Király Sándor szakosztályvezető szerint szükségszerű volt lépni a szerencsétlen sérülések után.

Továbbra is sújt bennünket ez a bosszantó sérüléshullám, ezúttal két kiváló beállónkat is elveszítettük. Hosszú kihagyás vár mindkettőjükre, ezért azonnal igazolnunk kellett valakit, aki hármas poszton is tud védekezni. Egy héttel a bajnoki rajt előtt mindig nagy kihívás egy ilyen problémára megoldást találni, de remélem, hogy nekünk sikerült Tóth József személyében. Egy tehetséges és elhivatott játékos, akinek a pályafutását már régóta figyelemmel követtük, örülök, hogy a Ferencvárosban üdvözölhetjük őt.

Fradi.hu