A Wyscout segítségével ismerhetitek meg jobban a Fradi új játékosát.

A huszonhárom és fél éves, 191 centi magas védő 18 éves korában a lett Skonto Riga játéka lett, ahonnan kilenc hónappal később az angol másodosztályú Reading igazolta le, de úgy, hogy azonnal vissza is kölcsönözte a lett csapatnak. A védő az azóta megszűnt tizenötszörös bajnok alapembere lett, a Skonto a második helyen végzett, Dvali az EL-selejtezőkön is pályára lépett. 2015 elején Erdogan kedvenc csapata, a Kasimpasa kölcsönözte ki, kilencszer lépett pályára a tavaszi szezonban a tizenharmadik helyen végzett csapatban.

Húsz évesen lejárt a readingi szerződése, és a Bundesliga másodosztályában szereplő Duisburghoz igazolt. Itt nem sikerült beverekednie magát az első csapatba, mindössze 30 percet játszott a csapatban, nem is meglepő, hogy fél év múlva már a Slask Wroclaw csapatában szerepelt. A Wroclawban már alapembernek számított, de másfél éves szerződését nem hosszabbította meg, így egy fél évre kölcsönben a kazah negyedik Irtishez szerződött.

2017 nyarán igazolt a Pogon Szczecinbe, melynek alapembere volt, miközben a csapat a bajnokság tizenegyedik helyén végzett a 2017-18-as szezonban, és hetedik helyen a 2018-as őszi szezonban.

Fiatal kora ellenére 140 felnőtt bajnokin lépett már pályára. Magasságának is hála meglehetősen ponterős, 9 gólt és 11 gólpasszt adott ezeken a meccseken, míg átlagban csak minden 10-ik meccsén kap lapot.

A ballábas középhátvéd szükség esetén a balhátvéd poszton is bevethető, a Wroclawban és a Rigában kilenc meccsen ott szerepelt.

Az Ekstraligában átlagosan 65 akciójának 68%-a sikeres, 83%-kal passzol, 16 párharcának 46%-át nyeri meg, míg légpárbajainak 51%-át. Meccsenként 6 átadást csíp el és 9-szer veszti el, illetve 14-szer szerzi vissza a labdát. Ritkán, meccsenként kevesebb, mint egyszer szabálytalankodik.

Összehasonlításul a nyáron érkező Frimpong akkori bemutatása:

Abraham Frimpong – Ferencváros – Ghána – 25 év

Frimpong átlagosan 87 percet játszott, 64 játékba avatkozásának 75%-a sikeres. A góllövés nem az erőssége, a meccsei 3%-án talál be. Átlagosan 40-szer passzol, 90%-os teljesítménnyel. Meccsenként 4 hosszú indítással próbálkozik, ezeknek 49%-a jó. 14.5 párharcban vesz részt, ezeknek 48%-át nyeri meg. 4.8-szer lopja le az átadásokat. Ritkán, meccsenként 5.3-szer veszít labdát, ezeknek 53%-át a saját térfelén, míg 12-szer szerez, ennek 10%-át az ellenfél térfelén.

Minden ötödik meccsén kapott lapot Szerbiában. 2.74-szer tisztáz átlagban és 1.28-szer szabálytalankodik. 0.9-szer cselez, 91%-os hatékonysággal. Minden második meccsén megindul egy hosszú szólóra. Meccsenként 26-szor kap passzt a társaktól.