Komoly esélyek előtt egykori játékosunk.

Az átigazolási ügyekkel foglalkozó calciomercato.it című honlap arról ír, a Genoa négymillió euró körüli összegért vásárolhatná meg Nagy Dominiket, aki a jelenlegi idényben 18 lengyel bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

Igaz a hír – felelte Nagy Dominik decemberben a bama.hu érdeklődésére, hogy a Fiorentina valóban érdeklődik-e iránta. – Ugyanakkor úgy tudom, a két klub még nem tárgyalt egymással. Emellett bejelentkezett a Montpellier és orosz kérőm is van. Egyelőre nem tudom, mi lesz velem. Tízből kilencen biztosan gondolkodás nélkül igent mondanának a Fiorentinára, de én megfontolt, észszerű döntést akarok hozni. Játszani szeretnék, ez a legfontosabb számomra.

Ha Nagy Dominiket kivásárolja 2021 nyaráig szóló szerződéséből a Genoa, akkor Petar Brlek és Krzysztof Piatek után másfél éven belül a harmadik játékos lehetne, aki Lengyelországból az olasz klubhoz szerződik. A Genoa egyébként nemcsak Nagyot, hanem Robert Gumnyt (Lech Poznan) és Szymon Zurkowskit (Górnik Zabrze) is figyeli a lengyel bajnokságból.

forrás: nso.hu