A légióssereg az első félidőben még “ellenkezett”, de a játékrész végére már nem volt kérdés, hogy ki nyeri a bajnokit – csapatunkban bemutatkozott a 17 esztendős beálló, Zsiborás.

Női kézilabda, NBI, 11. forduló
Ferencváros 35-27 (19-12) Kisvárdai KC
Gólok: Háfra 8, Pena 7, Klujber 4, Schatzl 4, Lukács 3, Márton 2, Mészáros 2, Zsiborás 2, Faluvégi 1, Klivinyi 1, Kovacsics 1

Telt ház várta a a csapatokat a Népligetben, ahol köszöntésekkel vette kezdetét a szombat esti program: az Európa-bajnokságon résztvevő játékosokat köszöntötte szakosztályunk vezetősége, mindkét oldalon. Ezután pedig a szurkolók következtek, a kézilabda szimpatizánsok az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szavazással választották meg a mögöttünk hagyott esztendő legjobbját, a legtöbb voksot ezúttal kapitányunk, Kovacsics Anikó gyűjtötte be, így ő lett a 2018-as év játékosa a fradistáknál.

Indulhatott a mérkőzés, amelyet jól indítottunk, Háfra Noémi négyet vállalt az első öt találatunkból, ám nem sikerült leszakítanunk az igencsak durván és sportszerűtlenül védekező vendégeket, akik, miután túllendültek a kommunikációs problémáikon – három magyar volt a tizennégyes keretükben -, a vezetést is átvették. Elek Gábor időt is kért, kapust is cserélt, Szemerey állt be Bíró helyére, a védekezés is összeállt, ennek köszönhetően pedig elkezdtük lövöldözni a könnyű gólokat: 11-11 után állva hagytuk a Kisvárdát, Lukács és Schatzl vezérletével nyolcat lőttünk, míg hátul csak egyszer inogtunk meg, a szünetre így magabiztos, hétgólos előnyre tettünk szert.

A folytatásban aztán nem volt kérdés, hogy itthon tartjuk a pontokat, pár perc múltán már megvolt a közte tíz, ami végleg eldöntötte a mérkőzés kimenetelét, innentől kezdve pedig tovább gyakorolhattuk a korábban is bevetett 5-1-es védekezést, valamint egyre többet rotáltunk. Bemutatkozott a mai bajnokin fiatal beállónk is a felnőtt csapatban, aki Mészáros Reát tehermentesítette: Zsiborás Luca 17 éves, két remek góllal és jó mezőnymunkával jelezte, hogy szép jövő előtt áll, nagy tapsot kapott a közönségtől, ki is érdemelte. Volt olyan időszak is, amikor a támadósorunk átlagéletkora 20 év volt, négy juniorvilágbajnokunk egészült ki Klivinyivel és Zsiborással. A meccsen előbb csak hetesekre, majd Szemereyt váltva beszállt Szikora Melinda is. A hajrában kicsit ki is engedtünk, emiatt tudott kozmetikázni a Kisvárda.

Háfra Noémi

A védekezésünk nem volt jó, kicsit fura felállásban kellett a pályán lennünk, nekem nagyon új még a hármasvédő poszt, de igyekszem mindent megtenni a következő meccseken itt is. A támadás jó volt, tudtunk rohanni. Mennünk kell tovább, a védekezésen pedig javítanunk kell. A zárt hatosfalat gyakorolnunk kell, a nyitottban éreztem biztosabbnak magunkat, ott jól zártunk össze.

Elek Gábor

Az első húsz percben speciális összeállításban védekeztünk, ami rányomta a bélyegét a játékunkra, másrészt nagy hőfokú mérkőzést játszottunk, kicsit fásultnak is tűntünk. Ahogy összeállt a védekezésünk, és jött egy kis kapusteljesítmény, tudtunk futni, egyből könnyebb lett minden. Úgy gondolom, hogy az első félidő végén és a második elején dőlt el a találkozó. A második félidőben utána fej-fej mellett mentünk a jól küzdő Kisvárdával, az utolsó tíz perc miatt van egy kis elégedetlenség bennem, ott túlzottan leengedtünk. A győzelemnek azonban nagyon örülök.