A helyi hagyományos szilveszteri focitornán lépnek pályára.

Az FTC bajnoki címvédő öregfiúk labdarúgócsapata idén utoljára, december 30-án, vasárnap Szombathelyre látogat. A Savaria Arénában 33. alkalommal rendezik meg a Szilveszter Teremlabdarúgó Tornát, amelynek gálameccsén a Haladás öregfiúk ellen lép pályára a Ferencváros. A találkozó 16.15-kor kezdődik.

A hagyományoknak megfelelően a szurkolók ezúttal is láthatnak a Fradiban az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt játékost, továbbá bajnokokat, kupagyőzteseket, s nem mellékesen honi gólkirályt is, a kispadon pedig a mindkét klubban szerepelt egykori remek center, Szabó Ferenc ül majd.

Az FTC hajdani kedvencei közül a komoly hagyományokkal rendelkező torna gálafellépésén többek közt Keller Józseffel, Szűcs Mihállyal, Szenes Sándorral, Balog Zoltánnal, Topor Antallal és Fischer Pállal is találkozhatnak a drukkerek. Az FTC küldöttsége már jóval a kezdés előtt megérkezik Szombathelyre, hogy együtt ünnepeljen a helyszínre kilátogató nézőkkel, s természetesen a találkozó előtt és azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, fotózásra a Fradi játékosaival.

Fradi.hu