Noni az álmairól is beszélt a Harmadik félidőben, az EB-n kapott elismeréséről pedig a tőle megszokott szerénységgel nyilatkozott.

Háfra Noémi

Egyáltalán nem számítottam rá, hogy bekerülhetek az EB legjobbjai közé, már annak is örültem, hogy ott voltam azon a listán, amelyből kiválasztották az All Star csapat tagjait. Sokat hibáztam az EB-n, ezért nem hittem, hogy megérdemlem az elismerést. A csapat rászolgált a hetedik helyre, mert végig nagyon küzdött, de nem gondoltam, hogy engem egyénileg is kiemelnek. A szurkolók és a szakma véleménye is sokat számít, egyszerre tesz boldoggá és büszkévé, hogy mindkét fél elismeri a teljesítményemet. Éreztem a kezdés előtt, hogy nehezebb lesz ez az EB, mint a tavalyi felnőtt VB volt, mert már készültek rám az ellenfelek. Minden meccsen változtatnom kellet, át kellett gondolnom, hogy mit csináljak, és közel sem voltam biztos benne, hogy meg tudom ugrani az általam kitűzött szintet.

NS