Televíziót, házimozi rendszert, gyümölcsöket, játékokat és ruhákat adományoztak a fiúk.

Galéria: FTC kézilabda

A Ferencvárosi Ideiglenes Gyermekotthonban jótékonykodott a Ferencváros férfi kézilabdacsapata. Akárcsak tavaly, az idén is a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó otthonban jártunk karácsony alkalmával, ahova két televíziót, házimozi rendszert, gyümölcsöket, ruhákat és játékokat vittünk.

Köszönöm a játékosoknak, hogy ennyi mindent összegyűjtöttek, nagyon jó visszacsatolás volt ez számomra, hogy nemcsak kiváló sportemberek, hanem legalább annyira jó emberek is – kezdte Király Sándor szakosztályvezető. – Ami azonban ennél is fontosabb, hogy minden tiszteletünk azoké az embereké, akik itt és az ország minden területén azért dolgoznak, hogy jobbá tegyék a gyerekek életét. Példamutató, amit ők tesznek, mi pedig ebben szerettünk volna egy kis segítséget nyújtani nekik, és boldogabbá tenni a gyerekek karácsonyát.

Szakosztályvezetőnk hozzátette, hogy azért választottuk az idén is a Ferencvárosi Ideiglenes Gyermekotthont, mert kevésbé vannak szem előtt, mint a nagyobb szociális egységek, így kevesebb felajánlást is kapnak.

Fradi.hu