A Csepel kiesett, a feljutó pedig a Honvéd lett.

Májusban az FTC birkózói a negyedik helyen végeztek az Extraliga csapatbajnokság 1. fordulójában. A visszavágókat november 25-én, vasárnap Monoron rendezték meg. A Fradi az első fordulóban 5-3-ra kikapott a Ceglédtől, majd a későbbi győztes Pénzügyőrtől is 6-2-re. A harmadik mérkőzésen az ESMTK 7-1-re győzött az FTC ellen, majd következett volna a Csepel elleni csata, de ellenfelünk nem tudott megfelelő létszámmal kiállni a visszavágóra, így kizárták az Extraliga további küzdelmeiből. Az utolsó fordulóban az UTE elleni derbin ezúttal a lila-fehérek nyertek 5-3-ra, így a Ferencváros a két forduló alapján összesítésben az ötödik helyen végzett.

Már reggel eldőlt, hogy bent maradtunk, mivel a Csepel nem tudott kiállni a megfelelő létszámmal a második fordulóban, így minden mérkőzését 8-0-val írták jóvá az ellenfeleinek. Bácsi Péter minden mérkőzését megnyerte, Németh Iván viszont sajnos megsérült szombaton a Bundesliga-küzdelmei során, így nem birkózhatott. Mivel az erdélyi és székelyföldi birkózóink sérülés miatt nem tudtak eljönni, így szabadfogásban csak Váncza István tudott kiállni. A kötelező célt, a bent maradást elértük, ez pedig most a realitás volt” – mondta a verseny után Sike András szakosztályvezető.

Fradi.hu, részletes eredmények: MBSZ