A szövetségi kapitány szerint egyre jobban összeszoknak a játékosok az idő múlásával.

Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett az észtek ellen mutatott játékkal, de a finnek ellen másféle taktikára lesz szükség.

Bár kevés időnk volt, mindent megtettünk, hogy az Észtország ellni meccs után felkészítsük a válogatottat a következő mérkőzésre. Frusztráló volt a tribünön ülni csütörtökön, tudván, hogy nem avatkozhatok be a meccs menetébe. Természetesen sokkal jobb a kispadról nézni a találkozót” – mondta Marco Rossi a válogatott utolsó Nemzetek Ligája-mérkőzése előtti sajtótájékoztatón Telkiben.

A szövetségi kapitány újságírói kérdésre elmondta, az észt meccsen látottak taktikailag és hozzáállásban is nagyon tetszettek neki, de a finn egy más csapat, elsők a csoportban, és ez annak köszönhető, hogy nagyon fegyelmezetten és precízen futballoznak. „Éppen ezért mi is másként fogunk hozzáállni a vasárnapi találkozóhoz, mint Észtország ellen” – fogalmazott Marco Rossi, aki még elmondta, néhány helyen előfordulhat változás a kezdőcsapatban, például Dzsudzsák Balázs nagy valószínűséggel ott lesz a kezdőben.

Pátkai Máté sárga lapos eltiltás miatt nem léphet pályára és Gazdag Dániel sem áll a csapat rendelkezésre. Lovrencsics Gergő állapota viszont bizakodásra ad okot és Gulácsi Péter is visszatért a kerethez.

Arra a kérdésre, hogyan értékeli az elmúlt időszakot, a szövetségi kapitány úgy válaszolt: „Augusztusban kezdtünk dolgozni, szeptemberben hirdettük ki az első keretet. Meccsről meccsre javult a teljesítményünk, ez alól a tallinni mérkőzés a kivétel, ahol teljesen más mérkőzést játszottunk, mint amire számítottunk. Ahogy telik az idő, a játékosok is egyre jobban összeszoknak.

MLSZ