Rövid összefoglaló a tegnapi Bajnokok Ligája mérkőzésről, valamint bővebb értékelések – a teljes meccset is megnézheted.

Teljes mérkőzés: EHFtv

Nagyon nagy lendülettel kezdtünk, és azt kell mondjam, ez a lendület, a túlzott akarás átment kapkodásba is, és ez kicsit megtört minket. A Bucuresti játékosai az első időkérés alatt lenyugtatták egymást, hogy türelmesen, nyugodtan játszanak, mi pedig még belepörögtünk, és ebből jöttek a hibák” – idézte fel Kovacsics Anikó a remekül sikerült első öt perc után történteket.

A második félidőt a Fradi 18–17-re megnyerte, Háfra Noémi elmondta, a szünetben arról beszélgettek, hogy ha már a meccset nem tudják megnyerni, kisebb célként legalább ezt húzzák be.

Ki vagyunk kicsit fáradva, azért nagyon sok volt az elmúlt négy hét. Az összes meccsünk vasárnap volt, így a pihenőidőnket kisebb szakaszokban tudtuk megoldani. Egyelőre nem volt elég.

Elek Gábor az egyik időkérésnél felhívta a játékosok figyelmét arra, hogy ne foglalkozzanak Dragana Cvijics és a Fradi-tábor közti közjátékkal. Kovacsics és Háfra is úgy véli, ez nem okozott gondot, inkább csak amiatt volt zavaró, hogy emiatt meg kellett szakítani a játékot.

Amíg bírtuk erővel, hajtottunk és küzdöttünk” – mondta Szemerey Zsófi – „de ezúttal sajnos ez volt a maximum. Ugyanakkor most is kiderült, hogy remek csapatunk van, és tényleg nagyon tudunk harcolni egymásért.

Én szeretem őket! – vágta rá kérdésünkre, miszerint hogyan éli meg, hogy a zöld-fehér szurkolóknak enyhén szólva sem ő a kedvence. – Szeretek itt játszani, szeretek a Ferencváros ellen játszani, mert lenyűgöző, ahogy a szurkolók támogatják a csapatukat. Igazán élvezem, és ugyanezt érzem Romániában is, a Bucuresti-nek is nagyon jó szurkolótábora van. Ez az, amiért edzünk, ezt akarjuk érezni a pályán. Az nem számít, hogy szeretnek-e vagy sem, csak az, hogy a csarnok tele legyen. Ez még inkább motivál, még ha nem is ezért csinálják. De ez egy kellemes este volt a szurkolóknak és nekünk is.

NSO