A csapat macedón alapembere nyilatkozott az esti meccs előtt.

Nem tudom, milyen szerkezettel lép pályára a Haladás, így azt sem, hogy vállalja-e ellenünk a támadófocit. Ha emiatt megnyílnak területek, akkor sem számíthatunk könnyű meccsre. Amióta a Fradiba szerződtem, nem játszottam olyan bajnokit, amely után úgy éreztem, hogy “ez könnyű volt.” Ha a Haladás helyezéséből indulunk ki, kellemetlen meglepetés érhet minket. Az utóbbi hetekben szombati ellenfelünk több meccsébe belenéztem, nem tűnik széteső, hitehagyott csapatnak. Elkerülte a szerencse, semmi sem sikerült nekik – mindent bele kell adnunk, hogy a Haladás ne éppen ellenünk támadjon fel. Kellő önbizalommal játszhatunk, mert ha a tudásunknak megfelelően focizunk, nincs mitől tartani. Nem feltétlen az [MTK elleni] végeredmény, hanem a játék miatt bizakodhatunk. A múlt héten az egyik magyar élcsapat volt az ellenfelünk, ám egy ziccere sem volt, kisebb helyzete is csak elvétve. Ez jelzi csapatunk erejét. Hétről hétre fejlődünk, az eredményekre nem lehet panasz és úgy érzem a játékunk is egyre jobban tetszik a közönségnek. Amióta Rebrov az edző, csak a Felcsút ellen nem szereztünk pontot, nem érdemtelenül vezetjük a tabellát. A recept egyszerű: futni, futni és futni. Középpályásként támadásban és védekezésben is sok dolgom van, Sigér Dáviddal alaposan elfáradunk, de ez nem nagy ár a három pontért.

– Sztefan Szpirovszki

(nso)