Csöpi túl van a leukémián, jelenleg az öregfiúk csapat mellett Soroksáron is besegít.

Noha a Soroksár játékosmegfigyelőjeként alkalmazzák, ám az A-licences edzői papírral bíró Dzurják József úgy érzi, hétköznapjaiba sokkal több feladat ellátása is beleférne.

Lipcsei Péter vezetőedző mellett csak egyetlen pályaedzői munkakör van, több nincs, pedig szívesen dolgoznék trénerként megint, korábbi munkahelyeimen, azt hiszem, már bizonyítottam – mondja az 57 éves egykori kiváló futballista. Hozzátette: nehezen birkózik meg a hétközi tét­lenséggel.

A magam szaktudásával úgy próbálok az NB II-es Soroksár eredményességéhez hozzátenni, hogy az éppen soros ellenfelekről adatokat gyűjtök, és arról beszámolok Lipcseinek. A napjaimba bőven beleférne egy másik edzői munkakör is, mert úgy vagyok vele, hogy csakis a rendsze­res tevékenység ad értelmet az életnek.

Még szerencse, vetődik fel a beszélgetés során, hogy az egészségére nincs panasz. Közismert: Csöpinél nyolc éve állapítottak meg leukémiát, akkori életveszélyes helyzetében a nővére sietett a segítségére, csontvelőt adott öccsének a vérrákból történő felépüléséhez. Az őssejtátültetés sikeres volt.

Letelt az a nyolc év, amit az orvosok fontos határkőnek neveznek az efféle rákbetegek esetében. Kéthavonta járok kontrollra, és hála az égnek, semmiféle panaszom nincs. Túl a leukémián most azért fohászkodom, hogy mielőbb legyen edzői munkám.

Bors