Bojan Lazic szerint nagyszerű dolog, hogy az ország legnépszerűbb, legsikeresebb csapata látogat Sárvárra.

Szergej Rebrov

Ahogy az előző fordulóban, ezúttal is elképzelhető, hogy néhány kevesebbet játszó futballista is lehetőséget kap. Fontos, hogy a keret tagjai hasznos meccstapasztalatot gyűjtsenek. Ugyanakkor az esetleges változtatások nem jelentik azt, hogy gyengébb Ferencváros lesz a pályán. Ezt nem is tehetnénk meg, hiszen hiába alacsonyabb osztályú az ellenfelünk, minden riválist tisztelni kell. Természetesen a továbbjutás a célunk Sárváron, de tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a sikert sem adják ingyen, ezért is meg kell dolgozni a 90 perc alatt. Bízom benne, hogy a játékunk is elégedettségre ad majd okot.

Bojan Lazic

Nagyszerű dolog, hogy az ország legnépszerűbb, legsikeresebb csapatát láthatjuk vendégül tétmeccsen. Számomra külön pikantériája is van a mérkőzésnek, hiszen az NBI-ben és az NBII-ben is játszottam a Fradiban, a mai napig futballozom az FTC öregfiúk csapatában, sok a barátom a klubnál – fradista vagyok. De a Sárvár edzőjeként most az a dolgom, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát. Nekünk nincs veszítenivalónk, kimegyünk a pályára, kitesszük a szívünket-lelkünket, megpróbáljuk kiszolgálni a közönségünket – aztán meglátjuk, hogy mire lesz elég. Természetesen a mérkőzés esélyese az NBI listavezetője, de nem fogjuk olcsón adni a bőrünket! Pető és Potyi sérüléssel bajlódik. Várható összeállítás: Horváth B. – Maráczi, Nyírő, Pados, Horváth A. – Graszl, Kun – Németh E., Skri ba, Hoós – Takács Á.

Fradi.hu, VAOL