A diósgyőriek játékosát kérdezték a háromgólos vereség után.
Márkvárt Dávid
Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk értékesíteni azokat, a Fradi meg könyörtelenül kihasználta az övéit, illetve a mi hibáinkat. Ezért lett gyorsan háromgólos előnye. Jobban kell koncentrálnunk a befejezéseknél, de ez ugyanúgy vonatkozik hátul is a védekezésünkre, hiszen ilyen hibákat nem lehet elkövetni. Ha a Ferencváros ellen, amely a bajnoki címért hajt, ilyen játékot tudunk produkálni – mert a játékunkkal különösebb probléma nem volt –, lecsökkentjük a hibáinkat, akkor bennmaradunk az első osztályban. Természetesen ezt elhisszük Fernandónak is, és a csapat teljes mellszélességgel mögötte áll.




