Fodor Szabolcs szerint kellemes tehet hokisaink eredményeinek kedvező alakulása.

Jégkorong, Erste Liga, 16. forduló
Dunaújváros, 18.00: Dunaújvárosi Acélbikák – Ferencváros
Jegy: 1000 Ft

A szezonban eddig egyszer találkoztunk vendéglátóinkkal, hazai pályán 3-2-re sikerült legyőznünk őket, bár az eredmény szoros, nem tükrözte a mérkőzés képét, jóval simább volt. Ennek ellenére nem számíthatunk könnyű találkozóra, de ha mindent beleadunk, akkor elhozhatjuk a pontokat az acélvárosból.

A Jégkorongblog Fodor Szabolccsal beszélgetett a csapatról:

Az idei szezon előtt az FTC-Telekom jégkorongcsapatának vezetői a teljes újraindítás mellett döntöttek. Bizalmat szavaztak Fodor Szabolcsnak, aki játékos-pályafutása után 2014-től a MAC U20-as gárdájának előbb másodedzője, majd az utóbbi három évben vezetőedzője volt. Aztán nyáron belevághatott első felnőttcsapatának irányításába. A játékoskeretet is alaposan átalkították, 16 új hokis érkezett. A kezdeti óvatos nyilatkozatok és az előszezon felemás eredményei azt sejtették, hogy egy darabig eltarthat az építkezés. Ehhez képest jelen pillanatban a Fradi az egyetlen csapat, amely tizenöt meccséből még egyszer sem hagyta el a jeget pont nélkül, miközben a legkevesebb gólt kapta és a második legtöbbet lőtte. “A szezon előtt pontosan ilyen csapatot álmodtam meg, de azt nem gondoltam, hogy az eredmények ennyire hamar jönnek majd – mondta most blogunknak Fodor Szabolcs. – A cél pontosan ez volt: hogy gyors hokit játszó, jól korcsolyázó csapat lépjen jégre minden meccsen, de azt nem tudtuk augusztusban belőni, hogy ez mikorra valósulhat meg.

A vezetőedzők kedvelt mantrája, hogy a legfontosabb a rájátszás, akkora kell összeállnia a csapatnak. A Fradi viszont pár hónap alatt szinte készre formálódott. Vajon ez nem túl korai-e? “Úgy gondolom, nem probléma az eredmények ilyen gyors és kedvező alakulása. Ez inkább kellemes teher. De azt még nem mondanám, hogy a csapat készen van. Nagyon sok munka áll előttünk, a szakmai stáb velem együtt látja azokat a területeket, amelyeken javítanunk kell, ahol még előreléphetünk. Ezt most egy jó alapnak tekintjük, ahonnan még mindig tudunk fejlődni.

A szezon előtt egy klub volt, amely egyenesen kimondta, hogy a célja a bajnoki cím: ez a tabellát jelenleg is vezető Csíkszereda volt. Ám a zöld-fehér szurkolók is egyre gyakrabban emlegetik immár a ligaelsőséget. “A csapaton belül ez egyáltalán nem téma. A bajnokság hosszú, az alapszakasz felénél sem járunk, és bármennyire elcsépeltnek hangzik, tényleg nem tudok mást mondani, mint hogy csak a következő mérkőzéssel foglalkozunk. A csütörtöki edzésen a pénteki dunaújvárosi meccsre készülünk, szombaton a Vienna-farm elleni vasárnapi találkozó kerül terítékre. A jégen is alapigazság, hogy ha valaki túl messze néz, hamar megbotlik.

Ha már a botlás szóba került: a Fradi 12 meccses győzelmi szériában van – és szeretnék ezt a sorozatot minél hosszabbra nyújtani. “Örülünk ennek a szép menetelésnek, de nem értékeljük túl a jelentőségét. A győzelmi sorozat miatt természetesen remek a hangulat az öltözőben, de úgy gondolom, hogy enélkül is az lenne. Igazán kitűnő társaság jött össze, amelynek tagjai képesek és akarnak is egymásért küzdeni. Ha a sorozatunk megszakad, az sem lesz katasztrófa, megbeszéljük a tapasztalatokat, és készülünk a következő meccsre.

A statisztikák azt mutatják, hogy a Fradi egészen remek formában van. Mint említettük, a legkevesebb gólt kapták, a második legtöbbet lőtték, a csapatból öten is túllépték a pont/meccs átlagot, négyen a közelében vannak, és a kapusok teljesítménye is a legjobbak között van, Arany Gergely éppen most lett a hét játékosa. “Minden statisztika azt mutatja meg, hogy miként működik egy csapat. A kapus nem tud igazán jó teljesítményt nyújtani, ha a hátvédek nem állnak előtte biztos lábakon. De ott kell lennie a védekezésnél a centernek és a két szélsőnek is, mert ha csak egy darabka is hiányzik a puzzle-ból, a teljes kép nem állhat össze. A mi erősségünk most valóban a csapatmunka, és ha ez jól működik, segíti az egyéni teljesítmény javulását is.

Novemberben nemzetközi szünet jön, benne a budapesti négy nemzet tornával. A vezetőedző kit javasolna a válogatott stábjának a saját csapatából? “Úgy gondolom, hogy lenne olyan játékos, akit jó szívvel tudnék ajánlani a nemzeti csapat vezetőinek. Amennyiben lesz lehetőségem erre, meg is fogom tenni.

Az elmúlt hetek fejleményei azt vetítik előre, hogy akár szűk is lehet a pesterzsébeti csarnok a Fradinak, a Csíkszereda elleni hétfői csúcsrangadón 850 fölött volt a nézőszám, az Újpest elleni ünnepi hokiderbit el is vitték a Tüskecsarnokba. “Ha valamitől félünk, az tényleg az, hogy lesznek meccseink, ahová nem mindenkit tudunk beengedni. Ez persze kellemes gond. A szezon előtt azt a célt tűztük ki, hogy töltsük meg a csarnokot, és ezen a téren nagyon jól haladunk, remélem, sokszor kitehetjük a megtelt táblát. Az Újpest elleni derbinek különös jelentőséget ad a Fradi hokiszakosztályának 90. évfordulója, ezt szerettük volna méltó módon megünnepelni, ehhez biztosít jó környezetet a Tüskecsarnok. Bizonyára megtöltik majd a szurkolók, akik feledhetetlen hangulatot teremtenek, ez sem lehet kérdés. Ehhez persze a csapat is szeretné hozzátenni a maga részét egy győzelemmel.