A kézilabda szövetségben betöltött elnöki pozíció miatt nem jelöltette magát újra clubunk korábbi alelnöke.

Kubatov Gábort választották a következő négy évre a Ferencvárosi Torna Club elnökének. Erről az egyesület szerdai tisztújító közgyűlése után döntöttek titkos szavazáson a frissen megválasztott elnökségi tagok.

Sokat dolgoztunk az elmúlt években, de soha nem leszek elégedett, mert mindig látom, hogy még többet is tehettünk volna – mondta az újraválasztott elnök, Kubatov Gábor. – A következő négy évben is azon leszek, hogy a Ferencváros első számú szolgájaként a lehető legtöbbet adjam a klubnak. További komoly infrastrukturális projektek állnak előttünk, illetve célunk, hogy a férfi labdarúgócsapat végre nemzetközi porondon is letegye a névjegyét.

Az FTC tisztújító közgyűlésén, az Elek Gyula Arénában elnökségi tagokat és a Felügyelő Bizottság tagjait választották meg. Valamennyi jelölt megkapta a szükséges szavazatszámot, így az FTC elnökségi tagja lett Kubatov Gábor, dr. Bácskai János, dr. Springer Miklós, Kökény Beatrix, Nyíri Zoltán, Rákosi Gyula, Rékasi Tibor, Rieb György és Sike András jelölték, míg a Felügyelő Bizottságba Kassai György, dr. Balczó Gábor, Burg Péter, Kerényi Botond és dr. Deák Péter került.

Az elnökségi tagok közé új jelöltként került Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Fradi-szurkolóként számomra nagy öröm, hogy a szponzori együttműködés után immár a klub elnökségének tagja lehetek. Bízom benne, hogy a vállalati múltam során szerzett tapasztalatokat hasznosítani tudom, és sokat tudok segíteni a Ferencvárosnak a következő négy évben – mondta Rékasi.

A közgyűlésen, a szavazás előtt az FTC elnöke, Kubatov Gábor összefoglalta az elmúlt két ciklus, azaz hét és fél év legfontosabb munkáit. Jelentős infrastrukturális fejlődés állt be a Fradi életében: felépült a Groupama Aréna, amely jelentős nézőszám-növekedést is magával hozott. Női labdarúgóközpont épült, és számos más szakosztály kapott új, minőségi otthont. A jó körülmények között pedig az eredmények sem maradnak el: 2018-ban a férfi vízilabdacsapat 18 év után ismét bajnoki címet nyert, további három csapatunk pedig nüanszokkal szorult a második helyre. A klub költségvetése jelentősen növekedett, és teljes átláthatóságot ért el, ennek köszönhetően pedig tőkeerős szponzorok is érkeztek az egyesülethez. A klub komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást, elindította a Fradi Suli Programot és a Fradi Fair Play Bizottságot. Az Albert Flórián Alapítvány sok utánpótláskorú sportolót támogat.

A délelőtti közgyűlés után a már újonnan megválasztott elnökségi tagok titkos szavazással választották meg újabb négy évre Kubatov Gábort a Ferencvárosi Torna Club elnökének, Nyíri Zoltánt pedig az FTC alelnökének.

Nagy megtiszteltetés, hogy az elnökségi tagok érdemesnek tartottak az ügyvezető alelnöki pozícióra. A feladatköröm nem változik, továbbra is a Fradi vezetésének operatív feladatai hárulnak rám, amelyeket természetesen a következő négy évben is legjobb tudásom szerint végzek el.

Nyíri Zoltán dr. Kocsis Mátét váltotta alelnökként. Kocsis levélben búcsúzott a tagoktól.

Fradi.hu