Clubunk korábbi világválogatottja nehéz időszakon van túl.

Számos megpróbáltatáson ment keresztül a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója az utóbbi időben. Pécsi Ildikó férje, Szűcs Lajos – azon kívül, hogy súlyos betegséggel küzdött és combnyaktörést szenvedett – a kórházi ágyban fekve mindennek tetejében még arról is értesült, hogy barátja, Géczi István haldoklik a mellette lévő kórteremben.

A válogatott focistának a neje adott erőt akkor is, amikor műteni kellett a vastagbelét, hogy a kór ne terjedhessen tovább a szervezetében.

Meglehetősen súlyos, komplikált operáció volt, de szerencsére tökéletesen sikerült. […] Kemény időszak következett, az sem volt könnyű, amikor már újra és újra kezelésekre kellett járnom otthonról a saját érdekemben. […] Voltak pillanatok, napok, amikor elhagytam magam, amikor szinte reményt vesztve feküdtem a lakásban, de az én drága nejem fogta a kezem, biztatott, hihetetlen sok erőt, energiát adott. Már sokkal jobban vagyok – mondta a Story magazinnak az egykori labdarúgó, akinek a betegséggel való küzdelem után újabb csapással kellett szembenéznie.

Augusztus 23-án lementem a kertbe, hogy meglocsoljak. Még éles a kép, ahogy elindulok felfelé a lépcsőn, hogy aztán – valamin megcsúszva – már iszonyatos fájdalmak közepette a földön találjam magam. A kínoktól mozdulni sem bírtam, legszívesebben üvöltöttem volna. Jött a mentó, vittek megint az Uzsokiba, ám ezúttal a traumatológiára. Combnyaktöréssel műtöttek, próbálták helyretenni mindazt, ami elmozdult, eltört – mondta a magazinnak Pécsi Ildikó férje, hozzátéve: sokat szenvedett, s bár lassan gyógyul, a mozgás már nem fáj neki.

Blikk