Clubunk fiatal birkózója is bekerült a budapesti világbajnokságra készülő felnőtt magyar válogatott keretébe.

A 19 esztendős kötöttfogású birkózó, a 63 kilogrammosok között versenyző Váncza István parádés évet tudhat maga mögött; a felnőtt Magyar Nagydíjon, a junior Európa- és világbajnokságon is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A történet Győrött kezdődött, ahol a Nagydíjon legyőzte a 2017-es felnőtt világbajnoki ezüstérmes kazah Ajnagulovot…

Váncza István ellen 5−0-ra vezetett az első menetben a kazah világbajnoki ezüstérmes Ajnagulov a győri kötöttfogású Magyar Nagydíj 63 kilogrammos súlycsoportjának a negyeddöntőjében.

Nem gondoltam volna, hogy megverhetem – mondja a Ferencvárosi TC 19 esztendős sportolója. – Az első három percben erősebbnek éreztem, de nem annyira, hogy esélytelennek lássam a fordítást. Tudtam, ha tovább hajtok, meglehet. A sejtésem beigazolódott, fölé kerekedtem.

A felnőtt kötöttfogásúak szövetségi kapitánya, az 1988-ban Szöulban olimpiai bajnok Sike András elmondta, hogy az év elején arról egyeztetett István vezetőedzőjével, a 2008-ban Pekingben, az ötkarikás játékokon ezüstérmes Fodor Zoltánnal, hogy a fiatal sportolót a 60 vagy a 63 kilogrammosok mezőnyében indítsák el idén. Arra jutottak, hogy nem célszerű többet fogyasztania, az lesz a legjobb, ha a nagyobbak között méreti meg magát.

A döntés jó volt, hiszen a Magyar Nagydíj után Váncza a junior Európa-, valamint a világbajnokságon is bizonyított; mindkétszer a dobogó harmadik fokára állt fel.

A birkózónak korábban, az utóbbi három évben nem volt komolyabban jegyzett nemzetközi eredménye. Legutóbb 2014-ben szerzett érmet világversenyről, akkor a kadét-világbajnokságon lett harmadik.

Nagy csoda nem történt, csupán annyi, hogy keményen odatette magát, úgy állt hozzá a birkózáshoz, ahogyan az ennyi idős fiataloknak kell – kezdi Sike. – Technikás versenyző, de erőnlétben rengeteget kell még fejlődnie. Hozzáteszem: ez az eset sokkal jobb annál, mint amikor a fizikum van meg előbb, hiszen ezt könnyebb fejleszteni.

Váncza szezonja még közel sem ért véget, súlycsoportjában a „nagyok” között is kiharcolta a válogatottságot, így a hónap végén szőnyegre léphet a budapesti felnőtt-világbajnokságon, ahol akár meglepetést is okozhat:

Azt azért nem mondom, hogy érmes lehetek, ez merész álom. Azonban a mezőny még nem ismer, és ez előnyömre válhat. A vetélytársaim nem tudják, milyen technikákat hajtok végre, milyen akciókkal dolgozom. Úgy vélem, kedvező sorsolással és néhány bravúrral pontszerző helyen végezhetek.

Utánpótlássport