Középpályásunk úgy érzi, már nem véletlenül jelölték a kezdőcsapatba a győztes derbin.

Sigér Dávid

Egészen elképesztő volt, nekem még sosem volt részem ilyenben. Mindenkinek azt kívánom, hogy legalább egyszer éljen át egy ilyen mérkőzést. Magunknak pedig azt, hogy minél több ilyenben legyen részünk és mindig győzelmet szerezzünk! Elégedett vagyok a győzelemmel, de az első félidőben nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk, az Újpest jobban letámadott. A második félidőben visszaállt az ellenfél és onnantól kezdve egyre többet birtokoltuk a labdát, egyre többször tudtunk mögéjük kerülni, már uraltuk a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki. A gólunk után lezárhattuk volna a mérkőzést, de végül 1-0 maradt. Nagyon fontos a Fradi életében, hogy az Újpest ellen megnyerjük a találkozókat. Ez a győzelem majd fokozza az öltözőn belül a hangulatot, és a munkához való hozzáállást is. Megmondom őszintén, hogy nagyon nagy célokkal jöttem ide. Erre számítottam, hogy játszani fogok, alapembere akartam lenni a Ferencvárosnak. Az, hogy ez ilyen hamar sikerült, főleg hogy jött ez a sérülés is, felülmúlta a várakozásaimat. Most viszont úgy érzem, hogy három rangadó után már nem véletlenül jelöl a mester a kezdőbe.

Csakfoci, Fradi.hu