És egyből aranyérmet nyertek – clubunk pólósával, Szilárddal és fivérével, Dáviddal beszélgettek a Reggeli Startban. Szili Német Tonival együtt is meghívott vendég volt a televízióban.

Nagyon jó érzés volt együtt játszani. Gyerekként ezt tűztük ki célként, hogy jussunk be a nemzeti csapatba, játszhassunk együtt és képviseljük az országot világversenyen. Ez most összejött. Azt gondolom, hogy nagyon jól tudtuk egymást motiválni, éltetni és biztatni. Hasonló pozícióban is szereplünk, kicsit ki is egészítjük egymás játékát, és hálistennek sikeres is volt mivel a közös világversenyeken való részvétel és a győzelem aránya mindkettőnknek 1/1. Küzdünk azért, hogy továbbra is ott maradjunk és mindketten stabilak legyünk a válogatottban is. Szeretnénk a következő világversenyekre is együtt kijutni” – mesélt élményeiről Szilárd.

Majd Dávid vette át a szót, aki elmondta, duplán vált valóra az álma: “Minden fiatal pólósnak az az álma, hogy odakerüljön a válogatottba. Nekem ez még egy külön álmom volt, nagyon vártam, hogy együtt játszhassunk. Eddig ez nem adatott meg klubszinten, válogatottban pedig most sikerült először együtt játszanunk világversenyen. Jó érzés volt! Nagyon hasonló utat jártunk be mindketten, mind a ketten Cegléden kezdtünk, majd feligazoltunk a KSI-be 14-15 éves korunkban, ahonnan én a Honvédba igazoltam, Szilárd pedig akkor került a KSI-be. Ott ezért szakadtunk el egymástól, majd mikor ő is kiöregedett onnan, ő is egy máshova igazolt, nem oda, ahova én. Klubszinten azóta is külön utakat járunk...”

DigiSport, MVLSZ