Nagyot küzdve, többször is hátrányból fordítva nyertünk a debreceni egyetemi csapat ellen, a pozitív lelki fröccs sokat érhet a holnapi derbi előtt.

Férfi jégkorong, Erste Liga, 1. forduló
Ferencváros 3-2 (bü.) Debreceni EAC
Harmadok: 0-1, 1-1, 1-0, 0-0, 1-0
Gólok: Pavuk (L. Fitzgerald, Lengyel), Walls, Tóth A.

Arany (Pleszkán)
Rantanen, Karmeniemi – Tóth A., Nagy G., Walls
Jászai, Hegyi – L. Fitzgerald, Switzer, Pavuk
Sarcia, Lengyel – Tóth G., Roczanov, Tóth Richárd
Tóth Renátó, Farkas, Rafaj

Nem sokáig maradhatott meg a fradisták jókedve Madaras Norbert és gyermekei ünnepélyes szezonnyitó korongbedobása után, ugyanis a DEAC fél perc alatt megszerezte a vezetést. Az első harmadban ezen az értékesített helyzeten kívül talán nem is volt veszélyes próbálkozásuk a vendégeknek. Nem úgy, mint nekünk. Komoly nyomást helyeztünk ellenfelünk védelmére, nem egyszer öt az öt ellen is felálltunk a támadóharmadban, csak egy dolog hiányzott: a gól. Sikerült Hetényit is belőnünk, aki szinte egymaga tartotta meccsben a sárga-feketéket.

A második húsz percben is hasonlóan alakult a játék, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, ennek ellenére egy szinte ártalmatlan szituációból sikerült az egyenlítés, Pavuk lassú korongja csúszott át Hetényi mamutjai között. A játék képe nem igazán változott, fölényben voltunk, mégis újra hátrányba kerültünk: a korábban a Belgrádot a hátán cipelő, a két napja Debrecenbe igazoló Turcotte ment el szólóban és köszönte a lehetőséget, mattolta Aranyt.

A harmadik harmadban kicsit nyíltabb lett a küzdelem, bátrabban kontráztak a vendégek is, ám újabb találatot már nem tudtak bevinni. Nem úgy, mint mi. Igaz, ezúttal sem a számos nagy helyzetünk egyikével sikerült élnünk, hanem egy ölünkbe pottyanó pakkal, az eladott játékszert Walls vitte rá Hetényire és nem hibázott, ezzel újra egalizáltunk. Nagy erőket mozgósítottunk a győztes gól megszerzésére is, nem sikerült belőni, jöhetett a hosszabbítás.

A három-a-három elleni játékban jobbak voltunk, főleg miután két percig négyen mehettünk a három ellen Hári szabálytalansága miatt, de nem tudtuk eldönteni a meccset, Hetényi fogott, mint a festék, így a bajnokság első találkozóját egyből szétlövéssel zártuk. Nagy Gergő révén vezettünk, ám fordított a DEAC – rendes játékidőben gólszerző Walls rontott, több embertől lehetett hallani a klasszikusokat: „Mit tettél, Walls…?” és „Nem mondtam, hogy lődd be a büntetőt?„. Végül azonban minden jóra fordult, a vendégek hibáztak, Tóth Adrián visszavette a vezetést, ezután pedig Arany ismét megvédte kapuját, jöhetett a jól megérdemelt taps a fiúknak.

Sok idő nincs pihenni, hétfő este a Megyeri útra látogatunk, tévés meccsen leckéztethetjük meg a lila-fehéreket. Hajrá, Fradi!

Braden Walls

Az előszezonom nem volt túl sikeres, szerencsére ma sikerült megszereznem az első gólomat zöld-fehérben. Emellett azért akadt még több olyan helyzet is, amiből betalálhattam volna. Keményen dolgozunk azon a csapattal, hogy a helyzetkihasználásunk javuljon. Összességében egy jól sikerült mérkőzés volt a mai.

Fodor Szabolcs

Borzalmasan kezdtük a mérkőzést. Többször elmondtam felkészülés során, hogy egy nagyon gyors hokit játszó csapatunk lesz, de ez az első tíz percben egyáltalán nem valósult meg. Ez talán amiatt lehetett, hogy az első meccs volt a szezonban, ráadásul hazai pályán, egy kicsit el voltunk fogódva. Ennek ellenére több helyzetünk is volt, de a ziccereket sem tudtuk belőni. A második harmadban is sok helyzetet kihagytunk, még akkor is, ha ki kell emelnem, hogy a Debrecen nagyon jól küzdött, látszik, hogy szoros, jó kis liga lesz ez. Emellett Hetényi Zoliról is beszélnem kell, aki remek teljesítményével tartást adott a csapatának, és megadta az esélyt nekik a győzelemre. Nagyon örülök, hogy végül mi húztuk be a meccset, megvan az első győzelem, nagy kő esett le a szívünkről. Innen már csak tovább kell dolgozni, és a saját hokinkat játszani, nem úgy, mint a meccs legelején.