Legendánk nyilatkozott új feladatáról.

Nyilasi Tibor

Az elnökség eltökélt szándéka, hogy a 2020-2025-ös időszak egy új szakmai korszakot, új minőséget hozzon a labdarúgásban. Ennek elősegítésére a legjobb hazai szakembereket kérték fel az újjáalakuló szakmai bizottságba. Megtisztelő, hogy az elnökség engem kért fel a bizottság elnökének. Talán azzal a céllal, hogy elnökségi tagként lássak el egyfajta összekötő szerepet. Ez azért is fontos, mert a szakmai bizottság egyik fő feladata, hogy segítse véleményével az elnökség szakmai döntéshozatalát. Azt szeretnénk, ha minden kérdést – különös tekintettel az utánpótlás-nevelés területére – megvitatnának az új testület tagjai, ha hallanánk a legjobb nemzetközi példákat, és ezt követően tudnánk javaslatot tenni az elnökség számára az olyan kérdésekben, mint a versenykiírások összehangolása, a válogatott és a klubok viszonya, vagy az akadémiai munka. Úgy gondolom, hogy a labdarúgás minősége elsősorban a klubok munkáján múlik, nem a szövetségén. Sehol nem a szövetség mondja meg a profi kluboknak, mit hogyan csináljanak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha az utánpótlás területén nincs összehangolt munka, ha nem egyértelműek az olyan stratégiai célok, mint a fiatal tehetségek megfelelő menedzselése, akkor hosszú távon nem lehet versenyképes a magyar futball. A bizottságtól azt várom, hogy ezekben a stratégiai kérdésekben, a gyermekekkel való foglalkozásban kijelölik a klubok és szakemberek számára a megfelelő irányt.

MLSZ