Statisztikai adatok a vasárnapi bajnoki mérkőzésről.

MLSZ adatbank

A majd 51 percnyi tiszta játékidejű meccsen a MOL többet birtokolta a labdát és többet is passzolt. A mieink 84, a vendégek 83%-kal passzoltak. A MOL – a bíró segítségével – több párharcot nyert és ha minimálisan is, de többet lőtt kapura. A MOL-ból Huszti 8-szor (!) szabálytalankodott, Berke a hetedik (!) szabálytalansága után adott neki lapot, utána 40 percet tudott egy szabálytalansággal lehozni – ez is mutatja, miért számít sokat az, ha időben megfogja a játékvezető a meccset…

Az InStat-index rangsorában 3 MOL és 2 Fradi-játékos van. Az első Nikolov (336), őt Szpirovszki (305), Juhász (302), Nego (281) és Lovrencsics (247) követi.

Wyscout

A meccs Wyscout szolgáltatta passzrajzából látszik, hogy ahogy egy hete Leandro, most Sigér feladata volt az, hogy a védelemmel együtt mozogva biztosítson. A Bőle – Lanzafame – Szpirovszki hármas a két szélsőt próbálta kontrában indítani.

A meccsen kevés támadást vezettünk, de azok veszélyesek voltak. 11 pozíciós támadás mellett 4 kontránk volt (MOL: 26 + 2). A MOL élt a Berke által megítélt számos veszélyes szabadrúgással (8-ból hat vezetett lövésig, nálunk ez 3/0).

A MOL a szabadok mellett a beadásokból volt veszélyes, ezeket alacsony hatásfokkal védekeztük le (16-ból 8 volt pontos), míg mi nem voltunk ezekből hatékonyak (11/3).

A védekezés hatékonyságát tekintve nagy különbségek nincsenek, a MOL hattal több fejpárbajt nyert, mi hattal több átadást loptunk el.

Ami a passzokat illeti, 35% ment előre, 13.5% hátra és 12% a támadóharmadba. A két csapat összevetésében a MOL jóval több oldalpasszt mutatott be (Juhász és Vinicius pl. 51-szer adta egymásnak a labdát, Leo és Blazic 18-szor), a többi nagyjából hasonló: ők hattal többet passzoltak előre, de pontatlanabbul, mint mi, hattal kevesebbet adtak hátra, 56-tal többet passzoltak oldalra. A két csapat ugyanannyiszor próbálkozott hosszú átadással (37-37), a mieink 25-ször adták jó helyre, a molisták 15-ször.

A passz/perc mutatónk igen alacsony volt (7.19, a Molé 9.19), a lövéseinket 22.06 méterről eresztettük meg.

Ami a két elmúlt MOL elleni összecsapással összevetésben feltűnik, az az, hogy kevesebb támadást vezettünk [15 vs. 19 (0-0) vs. 37 (3-1)], mint azokon a meccseken. A kontrák száma ezekből: 4/1 vs. 4/2 vs. 8/4.

A MOL jóval több szabadrúgásból veszélyeztetett most (8/6 vs. 5/2 vs. 4/1), mint korábban. Több veszélyes beadást is engedtünk most nekik (16/8 vs. 12/1 vs. 7/0). Ezeken kell javítani.

Dibusz kapuját 5 lövés érte (a várható bekapott gólok száma (xCG) 1.62 – Kovácsik esetében ez 1.12), ebből 3-at védett ki, 2-szer reflexvédést mutatott be. Hét hosszú indításából hat pontos volt, 11-szer adták neki haza a labdát.

Lovrencsics 58 akciójából 66% sikeres volt, 3 kapura lövéséből kettő el is találta a kaput – ő volt a legveszélyesebb ellenfele Kovácsiknak Szpirovszkival egyetemben. 82%-kal passzolt, 3 cseléből 2 sikeres volt, 15 párharcból 5-öt nyert meg. 5 átadást csípett el, 4-szer vesztette el és 7-szer szerezte vissza a labdát.

Leandro 60 akciójából 72% volt sikeres, 83%-ka passzolt. Tizenegy párharcából hármat nyert meg, háromszor vesztette el, 11-szer szerezte vissza a labdát.

Blazic 45 akciójából 80% sikeres volt, 88%-kal passzolt, 6 párharcból négyet megnyert, 2-szer vesztette el a labdát, 10-szer szerezte vissza. Egyszer lőtt kapura, nem találta el.

Heister 66 akciójából 55% volt sikeres, 72%-kal passzolt, 21 párharcból 9-et nyert meg. Hét átadást csípett meg, viszont 10-szer vesztette el a labdát és 11-szer szerezte azt vissza. Az egy lövése nem talált kaput. 1 lövést blokkolt.

Sigér 47 akciójából 60% volt sikeres, 86%-kal passzolt. 11 párharcból kettőt nyert, 8 passzt lopott le. 5-ször szerezte és 5-szor adta el a labdát. Egy lövést blokkolt.

Szpirovszki 37 akciójából 51% sikeres volt. 92%-kal passzolt ugyan, de csak nagyon kevésszer (13/12), 12 párharcból ötöt nyert meg, négy átadást lopott le, háromszor vesztette el és négyszer szerezte vissza a labdát. A nagy előrelépés a támadójátékban észlelhető nála a múlt heti teljesítményéhez képest. 4 cseléből 3 jó, 3 lövésből 2 eltalálta a kaput, egy lövést előkészített. De az látszik, hogy még nem találta meg a tökéletes helyét Rebrov játékában.

Gorriaran 22 perc alatt nem sokat tudott hozzátenni a játékhoz: 11 akciójából 36% volt jó, 2 átadásából 2 jó, 4 párharcból kettőt nyert, egy átadást elcsípett.

Bőle Nando lecserélése után átvette a helyét a középpályán, 58 akciójából 34% volt jó. 22 átadásából 13 pontos, hat cseléből 3. 2 lövése nem talált kaput, viszont 2 lövést előkészített, 2 szólóra indult, 12-szer eladta, 3-szor szerezte vissza a labdát. 25 párharcból hatot nyert meg, 4 átadást lopott el. Egy számára idegen poszton játszva sokat hozzátett a támadójátékunkhoz.

Varga a 22. percben szállt be, 32 akciójából 63% volt sikeres. 15 passzából 12, 3 lövése nem talált kaput, két csele viszont jó volt. Kétszer indult meg szólóra. 10 párharcból 7-et megnyert (!). Háromszor vesztette el és 2-szer szerezte vissza a labdát.

Lanzafame 38 akciójából 53% volt sikeres, 15 passzából 12 volt jó, 16 párharcából 8-at megnyert. Ötször adta és szerezte is vissza a labdát, öt szabálytalanságot követtek el ellene.

Petrjak 46 akciójából 52% sikeres, 16 passzából 15 volt jó (94%!). Három cseléből három, 4 lövéséből sajnos egy sem talált kaput. Egy lövést készített elő, mindenkinél többször, ötször ért labdába az ellenfél tizenhatosán, négy szólója volt. 17 párharcából hetet nyert meg, 4-szer vesztette el a labdát, háromszor szerezte vissza és 2 átadást lopott le.

Finnbogason a hosszabbítással együtt 13 percet játszott, ezalatt 10 akciójából 40% volt jó. 2 átadásából 2 volt jó, egy beadásából szintén egy. 5 párharcból 2-t nyert meg. Egy szólója volt.