Hátrányból fordítottunk, végül a vendégek egyenlítettek.
Címvédő öregfiúk labdarúgócsapatunk a bajnokság második fordulójában a Honvéd csapatát fogadta.
Nagy iramú találkozót játszottak egymással a felek, és a kispestiek elleni mérkőzés rangadónak számít, hiszen Dzurják József csapata mögött tavaly a második helyen zárt a Honvéd. A mienk uralták az első félidőt, de nem sikerült betalálniuk, pedig több lehetőség is nyílt előttünk. A félidő végén jutott először nagy lehetőséghez a Honvéd, egy beadást követően Bábik fejelt a kapunkba, így a kispestiek vonulhattak előnnyel az öltözőbe. A második félidő elején ismételten a kezünkbe vettük az irányítást, majd Holló legurított labdája után Józsi szerzett hatalmas gólt. A lendület megmaradt, hiszen négy perccel később már a vezetést is megszereztük Bubcsó gyönyörű szabadrúgás-gólja után. Ezután is akadt több lehetőségünk, de végül ismételten egy kispesti fejes érkezett, ezúttal Schranz bólintott Nagy Gábor kapujába.
A mérkőzés után vezetőedzőnk, Dzurják József értékelte a látottakat:
Tudtam a mérkőzés előtt, hogy nagyon kemény ellenfél lesz a Kispest, hiszen fiatalabb játékosokkal állnak fel, valamint nagyon masszív csapatról van szó. Az irányítást viszont a mi kezünkbe tudtuk venni, és nagyon jól is játszottunk az első játékrészben. A második félidőt jól indítottuk, hamar egyenlíteni is tudtunk, majd a vezetést is megszereztük. Még voltak helyzeteink, de megint jött egy kispesti fejes pár perccel a vége előtt. Meglehetett volna a győzelem, vegyes érzések kavarodnak bennem, mivel nagyon szépen játszottunk, de nem tudtunk nyerni.
FTC-Honvéd 2-2 (0-1)
FTC: Nagy – Szűcs (Ebedli, 63.), Balog, Szekeres, Keller – Lazic, Józsi – Holló (Deszatnik, 68.), Lisztes (Ujfalusi, 41.; Szeiler, 49.), Bubcsó – Szenes (Jordáki, 41.)
Gól: Józsi (49.), Bubcsó (54.), illetve Bábik (38.), Schranz (72.)
Vezetőedző: Dzurják József




